fbpx

A buddhista meditáció

2023-04-11

Szerző: Gyuris Attila

Az alaptézis: a kelet és nyugat közeledése

 

Alapvető különbségnek azt látom a nyugati és a keleti gondolkodás hagyományai között, hogy amíg a nyugati megszokás a bajaink megoldásának az iránylatában kívülre (a dolgaink irányába) fordul, addig az alapvető keleti megszokás a bajok esetén a figyelmet a külső dolgok irányától éppen ellenkezőleg, befelé fordítja.

Tehát mindkét esetben a figyelemről van szó alapvetően, de amíg egy nyugati problémamegoldási stratégia kint, a jelenségek, a dolgok, a látvány irányában ügyködik, addig a keleti kultúra befelé próbálja fordítani a figyelmet, arra, ahol a problémák kialakulásának a valódi okát sejti.

Alapvetően ez a különbség, de ez az alapvető különbség alapvetően változtatja meg az erre a stratégiákra épülő életet.
Persze, mostanra sokat mosódott össze a két félteke, keleten elindult a kifelé figyelés divatja, nyugaton meg egyre jobban terjednek a keletről származó befelé figyelésre buzdító tanítások.

Tehát, ma már egyre inkább találkozik a kelet és a nyugat valahol középen. Egy kicsit bent keresgélünk, egy kicsit pedig kint. A bajaink, sajnos mindeközben köszönik jól vannak, élnek és virulnak.

Ha megfelelő távolságból nézzük mindkét alapvető elképzelést, a keletit és a nyugatit, meg kell állapítanunk, hogy társadalmilag nem jutottunk túl sokra. Az, hogy a megjelenő bajainkra hogyan reagálunk, hogy a boltba ugrunk le fegyverért, vagy magunkba szorítjuk a haragunkat egy ülőpárnára feszülve, nem sokat számít…egyszer úgyis kirobban a feszkó, amit így-úgy próbálunk kerülgetni magunkban…csak nézz szét a világban, de tudod mit, elég csak a gyűlölködő kommenteket olvasgatni a közösségi csatornákon.

Visszatérve a buddhista meditációra, a buddhista meditációs gyakorlatokra és az alaptézisre, miszerint a bajaink oka csakis bennünk, az érzelmeink irányában keresendő, logikusnak hangzik a figyelmünket az érzelmeink irányába fordítani. Ennek az odafordításnak a különböző stratégiái, maguk a különböző meditációs iskolák.

Vannak, akik jobban szeretnek a dolgok mélyére ásni és ezért nem állnak meg a hiányaik betöltésének a vágyánál, mint a théraváda iskolák és ezért nem is arra használják az isteneiket, hogy a hozzájuk címzett imáik segítségével a vágyaikat elérjék, hanem mondjuk felteszik a kérdést, hogy vajon mi lehet a vágyuk oka. Amint a saját működésünkre vonatkozó kérdések egyre mélyülnek, úgy jelennek meg az egyre átfogóbb és érthetőbb válaszok is, amik a folyamat előrehaladtával egyre inkább személytelenek. Közben kezd nyilvánvalóvá válni, hogy az érzelmi mechanika, ami az emberi fajt működteti, az alapvetően honnan indul, vagyis milyen indíttatásból ered.

Az egész folyamatra jellemző a megismerés vágya, vagyis a kíváncsiság. Tehát sajna a valódi eredmények megvalósításához nem elég beleszületni egy kultúrába, mert sablonosan ismételgetve a módszereket, mondjuk akár a meditációt, vagy akár a jógát keleten, vagy az imádságokat nyugaton, nem túl sokra jut a kereső, talán még éppen a hátrányára is válik a “tudás”, ami tudás nem több, mint a gyakorlatok (akár a meditáció, vagy a jóga) formális ismerete. Ez a formalitás maga egy zsákutca, de ennek az egész folyamatnak a tekintetében mégis jelentősége van, csak úgy, mint az összes zsákutcának, ami mind kihagyhatatlan, vagyis az út része.

A Bodhi-kert az indiai Bodh Gaya-n - Buddhista meditáció

A Bodhi-kert, az a hely az indiai Bodh Gaya-n, ahol a történelmi Buddha elérte az állapotot, amit ma buddha állapotként ismerünk és a buddhista gyakorlatokon keresztül vélünk megvalósíthatónak. A fa mellé, ami alatt ülve elérte a próféta a megvilágosodás állapotát, egy későbbi, királyi rangban lévő hódolója azt a magas templomot építtette. Az egész egyhektáros kert ennek az eseménynek állít emléket, ezért sok, hasonló tanításokon felbuzdult gyakorlónak ad helyet.

 

Gyakorlati szempontból: a buddhista kolostorrendszer kialakulása

 

Tehát a kialakulását tekintve, a meditáció iskolája abból a megértésből ered, hogy ha valami bajt, valami fájdalmat tapasztal az ember, akkor mondjuk nem automatikusan és aznap elválik a perlekedő feleségétől és keres egy kevésbé perlekedőt, hanem megpróbálja megérteni a perlekedés kialakulását. Mert ha ezt nem érti meg, akkor bizony addig válik el újra és újra, amíg van még egy csepp maradék ereje az újraházasodáshoz. Tehát elmondhatjuk, hogy magával a bajoktól való elzárkózással (a példánál maradva a válással) a bajok nem szűnnek meg végérvényesen.

Ezzel el is jutottunk a meditációs iskolákig, sőt, a buddhista szerzetesek képzésének a kérdéséig, beleértve a kolostorokba tömörülés és az ezekben való éldegélés igényét.

Tehát, ha problémával találkozom az életemben és úgy tűnik, hogy ezt a problémát nem tudom feloldani a probléma tapasztalatának a jelenségében (ami teszem fel a perlekedő feleség), akkor megpróbálom megoldani magamban. Ekkor kerül előtérbe a megoldáshoz használandó eszköz, ami maga a meditáció.

Továbbgondolva ezt az egész iránylatot.
Ha társadalmilag elfogadottá válik, hogy a bajainkat belül, magunkban oldjuk fel, akkor az ehhez a manőverhez tartozó körülmények is társadalmilag kerülnek megoldásra, vagyis kialakul a kolostorrendszer, ahol aztán van hely, idő és anyagi forrás a meditáció gyakorlásához.

Olyannyira, hogy a szülők is szívesen adják be az ilyen iskolákba a gyermekeiket, mert mire odaérünk a folyamatban, akkorra már kialakul a társadalomban a társadalmi elismerése az itt tanulóknak, vagyis a szerzeteseknek. Az, hogy erre rászolgáltak vagy sem, nem ennek az írásomnak a témája.

 

A buddhista meditációs gyakorlatok

 

Ezzel el is jutottunk magához a meditációhoz.
A meditációk tényszerű bemutatása engem nem érdekel, egyrészt azért, mert a száraz tények megismeréséhez ott a Wiki, másrészt mert azt vettem észre, hogy pont elég azt az egy meditációt megismerni, amibe az ember erőt fektet. Ha pedig ez így van, akkor miért is akarnám megismerni a többit. Annak a feltehetően egy stílusnak (meditációnak) a megtalálása is inkább gyakorlati kérdés, mint analitikus elemzés.

Ez, a magunk számára leghatékonyabb meditációnak a megtalálása egy folyamat. Az egyetlen motorja pedig az őszinte és kegyetlen belátása a kudarcnak, vagyis annak, hogy amit csinálok, az nem vezet semmi eredményre. Ha ez a “kegyetlen” őszinteség nem tud jelen lenni, akkor a tanuló átbukdácsolja az egész életét, de a bajaiból végérvényesen nem jut ki. Ezzel elérkeztünk magának a prófétának az említéséhez, akit leginkább Buddha néven ismerhetünk, ami névnek a jelentése az, hogy “aki túljutott”. Vagyis, aki végérvényesen jutott túl a gondjain, ezzel pedig megvalósította a buddhaság állapotát, vagyis Buddhává (túljutottá) vált. Magáról az állapotról nem tudok beszámolni, de abban egyetérthetünk, hogy talán voltak már mindenkinek az életében olyan pillanatok, amikor valóban jól érezte magát és “megállt” az idő. Ezek a pillanatok aztán elmúltak, vagyis az állapot is elmúlt, tehát a túljutás nem sikerült, vagyis ezekben az esetekben szó sincs Buddhaságról.

Ezzel eljutottunk a meditáció gyakorlatának a végzéséhez.
Mivel eddig tisztába került az, hogy a figyelem vezetésének a gyakorlatáról van szó -ami a buddhista meditáció szíve- észre kell vennünk a szükségleteinket, amik ehhez a folyamathoz, a figyelem vezetésének a folyamatához szükségesek egészen addig, amig a figyelem majd nem áramlik természetes módon úgy, hogy az áramlása közben nem képződik akadály és ezért nem képződik a folyamatban elakadás, ami érzelmi elakadás érzelmi fájdalomként jelenik meg, vagyis ez okozza az érzelmi fájdalmainkat, tehát ha a világot Buddha tanításai szerint valójában az elmém hozza létre, akkor a világ(om) baját.

Itt hosszan lehetne taglalni a meditáció végzéséhez hozzásegítő körülményeket, a buddhista meditációs tárgyakat, szobrokat, vagy hogy csendre van szükség és az ebben a csendben megjelenő zajokat miként lehet szintén a gyakorlat végzésének a segítségére fordítani, mondjuk egy harang hangját, vagy akár a buddhista meditációs zenét, aztán magának a gyakorlatnak a kivitelezéséről is értekezhetnénk, de mindezekkel tele az internet és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek a közelében van buddhista közösség, egy buddhista központ, ami tárt karokkal vár és ahol megismerheted a buddhista meditáció alapjait, ami kezdőknek és haladóknak is jó referencia pont.

Én inkább azzal szeretnék foglalkozni hogy milyen csapdákat rejt minden gyakorlat és ezzel el is jutottunk a törekvés témájához.

Buddhista szerzetesek Mahakala szertartást végeznek

Buddhista szerzetesek Mahakala szertartást végeznek a kathmandui Sangye Csö Ling kolostor erre kialakított termében, a Mahakala szobában. Ez a szertartás a félelemmel, mint emberi érzéssel van kapcsolatban és éppen ezért, a napi rutinjukban este kap helyet. (saját fotóm)

 

A törekvés paradoxona

 

Az a kifejezés talán ismerős, hogy “You can do it!”.
A kérdés csak az, hogy miután megcsináltam azt a bármit, jutottam-e valódi eredményre. Mert azt nem tekinthetem valódi eredménynek, hogy “sikerült”, mert amennyiben sikerült, akkor majd lesz egy következő törekvés, amennyiben pedig nem sikerült, akkor megint nekiállok a csinálásnak, hogy végre sikerüljön már.

Ha ezt az előbbi bekezdést megértjük, akkor a nyugati kultúrában nagy köztiszteletet kivívott “siker” kudarcát is megértjük. Hogyan lehet valami siker, ha nem sikerül az elérésével abbahagyni a sikerre való törekvés kínját? …remélem nem haragszol meg túlzottan rám azért, mert mást gondolok az életről mint Te, merthogy nekem a siker semmiben nem különbözik a kudarctól, hiszen mindkettő egy újabb feladatot ad, amíg pedig van feladat, addig nincs “túljutás”, vagyis nincs Buddha.

Mindezért a meditáció sem “sikerülhet”, tehát ha valaki ebből a késztetésből csinálja, már eleve elbukott. Ugyanakkor az élet maga sem sikerülhet, ugyanúgy mint egy házasság, vagy akár a gyerekeink felnevelése, mert még ezek a nagy fáradtsággal járó manőverek sem vezetnek a valódi túljutás szempontjából sehová, vagyis csinálgathatjuk, de annyira mégsem történik más, mint ami az egész világon folyamatosan történik. Erőt teszünk valamibe, aztán megint erőt teszünk más valamibe. Ami pedig közben történik velünk, arra azt mondjuk, hogy ez az életünk. De valójában sikerült túljutni a bajainkon?

Tehát nyilvánvaló, hogy a törekvésen nem sikerülhet magával a törekvéssel túljutni, ezért elkezdeni is felesleges….ugyanakkor elkezdeni mégis elkerülhetetlen. Ha pedig az, akkor miért akarnánk ezt is elkerülni, mint ahogy elkerülni akarjuk az élet velejáróit, mondjuk a halált. Ezzel elértünk egy következő alapvetéshez, ami megint egy akkora témakört nyit meg, hogy bele sem kezdek és ezzel túl is jutottunk rajta, hiszen nyilvánvaló, hogy még csak nem is kizárólagosan a buddhista tanítások olyan széles tárháza áll a rendelkezésre, ami feldolgozhatatlan. Ha pedig ez így van és mégis tovább szeretnénk jutni ezen a gondolaton, akkor vissza kell térnünk az alapvetéshez, ami viszont mindig a rendelkezésünkre áll, ez az alapvetés pedig maga a bajunkkal való törődés. Ehhez viszont nem kerülhetjük el magát a bajunkat, akár fáj, akár nem. Itt, a fájdalom elszenvedésénél jön be a buddhista támogató, vagy mentor igénye és témája, aki szerencsés esetben és a tibeti környezetben a Láma, hindu területen pedig a Guru.

Bármilyen névvel is illetik magát a támogatót és bárhol is van, nagy becsben tartják és keleten, még a politikusokba vetett hitnél is hatalmasabb tekintélynek örvend.

Egy idős szerzetes hölgy egy kathmandui Nyingma kolostor előtt

Egy idős szerzetes hölgy egy kathmandui Nyingma kolostor előtt a Boudhanath sztupa mellett. 5 évvel ezelőttig, szinte minden este itt láttam ücsörögni, szívesen szedte be az arra járóktól a felajánlásul adott pénzt. (saját fotóm)

 

Végezetül.

 

Azt látom, hogy itt nyugaton fontos a divat és tulajdonképpen az, hogy mi a divat tárgya, az kevésbé fontos. Ha mégis a meditációnak gondolsz figyelmet szánni, akkor nyilvánvaló, hogy ennek a témának a hordereje nagyobb, mintsem azt egy kézlegyintéssel elintézhetnénk. Tehát érdemes az ezzel már régebben foglalkozókat is megkérdezni ennek a témának a mélységeiről, még akkor is, ha az ezzel eltöltött idő egyáltalán semmilyen kapcsolatban nincs magával a túljutással, vagyis a Buddhasággal, hiszen egészen a túljutásig semmi más, mint egy újabb törekvéstől hajtott ötlet, ami törekvés pont a szenvedésünk alapja.

Zárszóként erről az érzékeny témáról. Minden további kérdéssel keress olyat, akinek a válaszait képes vagy megérteni és ezeket a válaszokat nem ellenzed az első pillanattól kezdve. Mivel az ok, a szenvedésed oka pont a “saját magad” és semmi más, ezért a hétköznapi értelemben feltételezett túljutás sem sikerülhet, de igazán megérteni ezt az alapvető kudarcot csak keveseknek lesz bátorsága. Ha mégis sikerül, akkor minden sikerült…de akkor már mégsem számít majd.