Ha maradéktalanul az lehetek aki vagyok, akkor szükségszerűen nem is teszek olyat, amiért aztán titkolnom kellene azt (saját magamat), aki valójában vagyok.

Ha viszont homok kerül a gépezetbe és már nem érzem magam megfelelőnek, ezért már nem lehetek az aki valójában vagyok, akkor bármit is teszek amivel ezt ellensúlyozva “szépet” hazudnék magamról, semmi nem fog segíteni az önmagammal vívott harcban, ráadásul közben jól össze is cseszek magam körül mindent.

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képeken:
Az előbbi posztom óta elértük Kathmandut, ahol egy kolostorban eltöltött két éjszakán át tanulmányozzuk a tibeti buddhizmus mély szimbólumrendszerét, amit az elmúlt évszázadok mesterei, csak még pontosabbá fejlesztettek saját magunk tényszerű megismeréséhez.

Nincs itt kérem alapvető különbség a mai és a régi kor embere között…amig élünk, sajna remélünk és ez a tény egyre több gondot okoz, ami egyre kevesebb jókedvet hagy meg a számunkra.

Végül elérjük a Boudha Stupat, ahol megkezdjük a messze magunk mögött hagyott életünkbe való visszarendeződést, hiszen messziről érkeztünk és hatalmas utat tettünk meg, nemcsak a térképen, hanem Ázsia ezen részének a szimbólumrendszerén keresztül, a saját életünk megismerése felé is.

Még pár nap és kilépünk mindebből…remélem fontos és meghatározó élményekkel, amik hatása még sokáig segít az életünk tényszerű értelmezésében.

Az első képen egy utolsó felvétel az Annapurnáról, majd a Swayambhu Stupa Kathmanduban, a környékén két gyakorlóval, aztán egy hentes és végül focizó szerzetes gyerekek.

Az Annapurna csúcsai.

Éjjel a Swayambhu előtt.

Gyakorló buddhisták a kathmandui Buddha Parkban.

Swayambhu Stupa cora.

Egy hentes kínálja a portékáját Kathmanduban.

A Sechen kolostorban focizó gyerekek.

A világ, ami folyamatosan különb és különb látványokat tárva elém bontakozik ki előttem, egyáltalán nem a tényekből fakad, hanem a saját megértéseim és félreértéseim kavalkádja.

Ha pedig ez így van, a világ állapota sem lehet más, mint a saját állapotom…ezért a megítélése sem más, mint egy vallomás magamról.

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képeken:
Az előbbi posztom, Varanasi óta átléptünk a buddhizmus élményébe, ráadásul pont azon a helyen, ahol a legenda szerint a történelmi Buddha is elérte a megvilágosodást.

Innen északra fordultunk és egy egyéjszakás utazással elértük Nepált, ahol jól esett a szafari.
Ezután -felszerelés nélkül- a lehető legközelebb, 40 km-re utaztunk a Himalájához, ahol a napkeltével kezdtük és a napnyugtával zártuk a csodálkozást a hegyen.

Az első képen egy indiai család Bodhgaya környékén, majd Nepál, ahol az elefánt háziállat, aztán egy kenuban evezve a Rapti folyón és végül az Annapurna, pontosabban a képen a Manaslu a Phewa tó mögött, a maga 8.163 méterével.

.

Abban talán egyetértünk, hogy egyetlen dolog számít leginkább az életben, mégpedig az, hogy hogyan érezzük magunkat.

Talán abban is egyetértünk, hogy ez azon múlik, hogy mennyi fájdalmat élünk meg éppen.

Amennyiben a fájdalom fizikai, nyilván ennek a fizikai fájdalomnak keresünk lehetőséget a csökkentésére, illetve a megszüntetésére.
Viszont az én meglátásom szerint, a jelenlévő fájdalmunk társadalmi szinten kevésbé fizikai, mint inkább érzelmi.

Ha pedig ez így van, csakúgy, mint a fizikai fájdalmunk esetében is, elindulunk megoldást keresni ennek az érzelmi fájdalomnak a csökkentésére, illetve a megszüntetésére.

Szerintem, az életünk pont és teljesen erről szól.
Semmi másról, mint az érzelmi fájdalmainkhoz való viszonyunkról, illetve az ezen fájdalmak elkerülésére tett kísérleteinkről.

Amennyiben a félelem uralkodik el rajtunk, védelmet keresünk, vagy/és félelmetessé akarjuk magunkat fabrikálni, hogy ezzel a manipulációval kerüljük el az érzelmi fájdalmunkat, ami a félelem.

Amennyiben a szégyen uralkodik el rajtunk, el akarunk tűnni mindenki szeme elől, vagy/és szégyentelenné próbáljuk magunkat varázsolni, bízva abban, hogy majd így csökken a fájdalmas érzésünk, ami a szégyen.

Amennyiben a bűntudat hatalmasodik el, megpróbálunk elbújni a tettünk hatása elől, vagy/és a vélt bűnünket ellensúlyozva jóvá, sőt jótevővé válni….szélsőséges esetben akár az egész világ javára.

Tehát, valahogy megpróbáljuk megoldani az épp jelenlévő érzelmi fájdalmunkat és minden amit zsigerből teszünk, ennek a késztetésünknek az okozata….vagyis kerülgetjük azt, ami fáj.
De miért nem akarjuk először teljesen megismerni azt, amit el akarunk kerülni?

Miért nem erre, a megismerés irányába mutat az igyekezetünk?
Miért a félelem, a szégyen és a düh elkerülésére, vagy újabban a kezelésére törekszünk és miért nem ezeknek a dolgoknak a teljes megismerésére?

Sőt, miért nem jut az eszünkbe, hogy mást is tehetnénk, minthogy átmeneküljük az egész életünket és ehhez a meneküléshez -szó szerint- minden forrásunkat, az egész bolygónkat és az összes kapcsolatunkat agresszív módon felégetjük?

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képeken:
A jelenlegi India-Nepál túránkon éppen elértük Varanasit, ami -nem véletlenül- a halottak városaként híresült el.

Itt teljesen közelről tapasztalhatjuk azt, amit az életünkben a legtöbbször és a leginkább szeretnénk elkerülni, ez pedig maga a halál.

Kicsit hasonlóan felesleges kerülgetés ez is, mint a kínjainktól való eszeveszett menekülésünk….ami szintén nem járhat sikerrel. Ezt a gondolatot valóban megérteni, maga a “jól-lét” biztonsága.

Az első képen egy mecset Delhiben, majd az utcán ünneplő emberek Agrában, aztán egy kobrás és egy sadhus kép, majd szanszkrit nyelvet tanuló brahmin gyerekek Varanasiban és végül egy élet vége a máglya tüzében.

Minden kellemetlen jelenség, dolog és helyzet csak addig borzaszt, amíg kapcsolatba nem kerülök a mélyükben rejtőző saját félelmeimmel.

Amint ezek a félelmeim immár szabadon megjelenhetnek, a magvukban lévő fájdalom végre feloldódhat, aztán szétesik a félreértés maga…végül a helyzet elveszíti minden fájdalmát, sőt az összes maradék kellemetlenségét is.

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képeken:
Utazás Indiába és Nepálba.
2024. március 30 – április 19.

A Chitwan Nemzeti Parkból északra tartunk, mígnem elérjük a Himalájában az Annapurna alaptábort. Innen újra keletnek fordulunk és besiklunk Kathmanduba, a tibeti Buddhista kolostorok mély jelentésű rendszerébe.

Fárasztó, de kalandos 19 nap van mögöttünk, ahol nem csupán a világ, kultúrálisan legtávolabbi bugyraiban jártunk, hanem az út szimbolikáját és jelentését megértve a saját érzelmi rendszerünkön is keresztülfúrtuk magunkat. Az élményeink feldolgozásához még hónapokra lesz szükség, de idővel majd minden a helyére kerül.

A két havas fotó az Annapurna alaptáborban készült, a következő meg Kathmanduban, az út szélén pihenő öregekről. Aztán a két sztúpa, amik körül -állítólag- az álmok valóra válnak és végül a kolostor, amiben volt szerencsénk 3 éjszakát is eltölteni.

Élni, leginkább hobbiból érdemes és ebben talán egyet is érthetünk.
De ha ebbe a “hobbiba”, az élvezet mellé bármilyen akarat is belekerül, a feszület beindul, a cél begyullad, a tettvágy fellángol és máris el van cseszve mindaz, amiért élni valójában érdemes lenne egyáltalán.

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képen:
Utazás Indiába és Nepálba.
2024. március 30 – április 19.

Varanasi, bár nem egy könnyű terep, számomra az egyik legizgalmasabb hely a túránk során. Itt folyamatosan karnyújtásra van, vagyis elérhető mindaz, amit otthon sikeresen kerülök el. A mocsok, a tömeg és a halál.

Ezután következik Bodh Gaya, ahol a történelmi Buddha célbaérésének utolsó lépésein ballaghatunk végig, tisztán megértve azt, hogy a saját rendszerünk hibás működése pont ugyanazokból a félreértésekből fakad mint anno….ráadásul mindenki pont ugyanígy van ezzel.

Ezt a felismerést jól esik kipihenni a következő helyszínen, Nepálban egy szafarin, ahol ennyi év után -a kép tanúsága szerint is- végre tök közelről talalkoztunk egy tigrissel.

A képeken egy Brahmin, amint a tűzszertartást végzi a Gangesz partján, majd majmok a Mahakala barlang előtt, ahol Buddha maga is végezte a megvilágosodása előtt az éppen a legjobb ötletnek tűnő gyakorlatait, majd három kép magából a kertből.
Hajnalban léptük át a határt a következő istenhátamögötti helyről készült fotón, végül a találkozás a tigrissel, aki persze félelmetesnek tűnik -mint a tigrisek általában- de én nagyonis megkedveltem.