Spirit Travel Club Blog

Megértések és félreértések   Rögtön pár félreértést szeretnék tisztázni és pont ezeknek a félreértéseknek a magyarázata...

Az alaptézis: a kelet és nyugat közeledése   Alapvető különbségnek azt látom a nyugati és a keleti gondolkodás...

A saját tapasztalatom szerint, észak-India van érzésre a legtávolabb az általunk ismert és megszokott angolszász...

Ha mindannak a tudatában utazunk amit én itt, a legjobb tudásom szerint leírtam, akkor az én elképzelésem szerint mindent...

Mi a fontosabb?A létezésemről kialakult, elfuserált és alapvetően hamis önképem fenntartása, vagy az ennek a hamis önképnek a...

Én nem arról beszélek, hogyan csinálj pénzt, sem nem arról, hogyan tanuld magad okossá.Még csak nem is arról, hogyan legyél...

Azt állítom, hogy a lelki fájdalmainkat, éppen a lelki fájdalmaink elkerülésére tett átgondolatlan, logikátlan, sőt ostoba és...

Mintha az történne, hogy adott egy érzelmi lenyomatom, ami a saját érzelmeim összerendeződése és minden, amit a világról...

Egészen addig keresed a helyed a világban, amíg valahogyan nyilvánvalóvá nem kezd válni, hogy kizárólagosan Te magad vagy a...

Ahelyett, hogy az összes energiánkat abba tennénk, hogy olyan idollá próbálunk válni amilyenek nem vagyunk, abba kellene...

Minél kevesebb a saját tapasztalatod magáról az életről, annál több sablont, előre megszerkesztett választ használsz. Ezek a...

Szerintem alapvetően mindegy, hogy a vágyaim, vagy a félelmeim mozdítanak ki a stabilitásból. Talán csak annyi a különbség,...

Egyetlen problémát sem lehet megoldani, csak és kizárólag feloldódhat. A valódi megoldás, a szemlélő nézőpontjából a saját...

Az önazonos működés nem azt jelenti, hogy nem félek. Azt jelenti, hogy nem "ettől és attól" félek és ezért "ettől és attól"...

Végül elérjük a Boudha sztupát, az utazásunk utolsó állomását...

Én egyetlen dolgot nevezek valódi változásnak...

Úgy tűnik, a dolgaim valódi megváltoztatására tett akaratom és tetteim teljesen hiábavalóak...

Amit magamnak nem vagyok képes megengedni...

Sokszor és sokféle hozzáállással indultam már...

Úgy látom, hogy a felmerülő problémáimat rossz esetben újra és újra ugyanazon stratégia szerint erőből, könnyebb időszakomban más és más nézőpontból vizsgálva...

A meggyőződésem, hogy a boldogulásom nem annak az élménynek az irányában keresendő, ahol azon igyekszem, hogy még mi minden lehetnék...

Látom, számtalan iskola, ismeret és rendszer kínál megoldást. Gondolom és magam is érzem, valami nem oké...

A félelmei és a vágyai (szekunder félelmei) által vezérelt "gyilkos" automata vagyok...

Én sok ellenérzést érzek és szakmailag is ellenzem, amikor azt hallom...

Sokszor azt veszem észre, hogy az emberek azért mennek coach-hoz, hogy támogatást kapjanak ahhoz, amit épp gondolnak és amiben éppen hisznek...

Mára már nem hiszem, hogy a problémáim megoldásáért...

A kolostor, számomra a még alakot nem öltött...

Szívesen kipróbálnám, milyen lehet a tapasztalata annak a világnak...

A keresést nem akkor fogod abbahagyni amikor valamit találsz...

A Gangesz az a folyó, ami...

Hallottam legendákat arról, úgy tartják...

Mostanra, az érzéseinket akár a megszokott szimbólumaink nélkül is képesek vagyunk érzékelni...

Mire a kolostorba érünk, rendszerint összezavarodnak a dédelgetett rendszereink...

A meggyőződésem, hogy bármi amit keresek az életben...

Úgy tűnik, az élet nem más, mint konfliktusok kavalkádja

Ha a halál valódi jelentésének a megértése a félelemnélküliség állapotába juttatna...

Vajon miért akar bárki is megtudni bármit?

Kérlek, tőlem ne kérdezd meg, hogy...

Engem ne szédíts a sikereiddel...

Létezik egy állapot...

Úgy érzem, hogy van egy pár elképzelésem, aminek az értelmezése a részemről kívánnivalót hagy maga után...

Azon gondolkodom, hogy mi lehetne a témája az előttünk álló egy hetes vitorlás coachingnak...

Felőlem hihetsz bármiben, fordulhatsz segítségért bárkihez...

Nem ahhoz kell az igazi erő...

Mikor felsejlik, hogy a kishitűség keresi bennem az alkalmat arra, hogy különleges legyen...

Aztán újból fejest ugrunk a kolostorok világába...

Számomra igaznak lenni, az igazat mondani, az azt jelenti, hogy...

Addig a pontig megértettem a folyamatomat, hogy nem a dolgaim kerülgetését kéne a célomnak tekinteni...

Annyiszor hallom megfogalmazni és kimondani azt, hogy “szabad akarok lenni!”...

Itt Indiában, sok otthoni megszokást nem ápolhatunk...

Keresgélem, vajon milyen nézőponttal utazzak, mit vigyek magammal... magamnak.

Emlékszem arra, amikor együtt belevágtunk, az első randira, az ismerkedésre...

A kolostor, számomra az "egyszerűen élni" szimbóluma...

Mire a két sztupához érünk, már nem sok szimbólumra van szükségünk ahhoz, hogy érezhessük az érzelmeinket...

Amikor elérünk a Himalájához, eltölt a nyugalom. Hiszen olyan mozdulatlan, olyan változatlan, olyan állandó....

Amikor a természetben vagyok, sokszor érzem magam két ellentét metszetében és ekkor valami megmagyarázhatatlan nyugalom tölt el...

A legenda szerint, nem csupán korunk Buddhája ismerte itt fel, hanem minden korszak Buddhája is itt fogja felismerni majd a dolgok valódi természetét...

Ez az ünnep az, amit úgy ismertek fel, hogy mosolygós arcok kennek össze színes festékkel az utcán, boldog Holit kívánva.

Ahol az alaphangulat ősi, a belváros középkori, viszont a gyerekek egysoros görkorival koszorúznak...

Gőzöm sem volt arról, hogy mit fogok tapasztalni az Aghori Sadhu-k tanyájánál...

Gyakran érzem a velünk utazókon, hogy valami általuk nem megszokottra vágynak...

Hogy mi fog történni velünk, azt nem tudom.
Hiszen pont ezért megyünk oda, Indiába és Nepálba...

Ücsörgök és az jár a fejemben, hogy akkor most merre tovább...

Bátor pillanataimban az a célom, hogy megfigyeljem azt, ami éppen történik velem...

Tudom, majd kérdezik Tőletek, na milyen volt...

A kolostor, ahol szinte minden részletnek meg tudom adni a lehetőséget, hogy jelentsen a számomra valamit...

Ha ide készülsz, ne akard a Himalayat megváltoztatni...

...nem egy szabadidős játék, hanem a legőszintébb működésem.

Számomra az utazás egyik legmeghatározóbb pillanata...

Ahogy várjuk a napot...ahogy várjuk, hogy...

A halotti máglyák meglátogatása után a vízre engedett kis mécseseink úgy libegtek a Gangesz hullámain, ahogyan...

Végül a kolostor Nepálban, ami mindenkinek éppen olyan mint saját maga...

Indiában könnyen beleveszek az élményekbe. Erősek és magukkal ragadóak...

Szeretek jelen lenni, amikor kultúrák találkoznak egymással. 

Számomra, az India-Nepál túra, időről időre az életem szummázásának a szimbóluma....

Mikor jön a rossz passz, vagy ha már ül rajtam, késztetést érzek arra, hogy bagatelizáljam...hogy nem is számít, hogy "engeddel!", hogy másnak biztos rosszabb....

Gondolhatod, hogy majd az segít a kellemetlen érzéseid elleni harcodban, ha egyre távolabb erőlködöd magad attól ami fáj....

Meggyőződésem, hogy mindeki a saját tudatalatti meggyőződéséhez illő támogatási rendszert választja...

...aztán jön felém egy kósza gondolat....hess, most ne, most más dolgom van, ...

A képen a tér, ahol játszottunk....több történt mint amit előre elterveztem

Én abban hiszek, hogy lehet jobban lenni, sőt bárki érezheti magát jobban.

Az ötödik KEKSZ, amikor nyolcan együtt, egy csapatként vitorlázunk a Balcsin.

Az egyetlen dolog amit adni szeretnék neked az az, hogy ha együtt vagyunk, akkor könnyebb legyen saját magaddal lenned...

Most úgy érzem, amíg a vágy erősen munkálkodik bennem, addig...

Az én válaszom a konfliktusokra, hogy megengedem a létezésüket. Ami érdekes, hogy ez a megengedés minél jobban sikerül....

Engem az a pillanat érdekel a legjobban, mielőtt felkapom a telefont hogy "elintézzem"...

Nem tudok jobb mókát elképzelni a folyamatos, szinte örvénylő változásnál. Beleengedni magam abba...

Az egész utazás -kívül és belül- nagyon spontán, sok beszélgetéssel és kalanddal...

A konfliktusaim fájó valóságának a nézőpontjából azt érzékelem, hogy egy betöltetlen szükséglet vagyok...

Két, egymástól erősen eltérő érzékelést veszek észre magamban.
Az egyik az, amikor bármi is történik velem azonnal összehasonlítom, utána eldöntöm...

Ahogy telnek az évek, egyre inkább érzem azt, hogy a belső és a külső élményeim között vékonyodik az elválasztás.

Szaladgálunk izgalmasnál izgalmasabb helyekre, fenkölten kutatjuk az élet “nagy” dolgait....aztán hopp, befogad a természet és átélem az otthon hiányának a betöltődését...

Szeretem megélni és megmutatni azt a vékony felületet, amely mentén a két világ őszintén találkozik.

Kiváncsi vagyok, ha belépek egy számomra ismeretlen helyzetbe -jelen esetben ezt egy hindu templom belseje szimbolizálja az összes furcsaságával és eljárásával- akkor mik azok az érzések...

A terület ahova megyünk, nekem a legerősebb szimbóluma a nézőpontok lehetőségeinek, sokszínűségének és játékosságának.
Bár elvileg mindenki ugyanazt látja majd....

Erős a meggyőződésem, hogy a külvilág bent, magamban van.
Már csak az a kérdés, hogy hol van az a pont, ahol erre az egészre hatással lehetek. 

Mégis mennyi mindent jelentett nekünk. 
Mókát, kalandot, kényeztetést.... könnyed és nehéz érzéseket, és néha mindezeket egyszerre.

Vajon tudok-e valami hasznosat mutatni majd a barátaimnak, akikkel holnap indulok a Thai retreat-re. 
Valamit, ami majd elgedetté teszi őket....

Észrevettem, hogy szeretem azt hinni hogy jó dolgok történnek majd velem. Majd. Majd ha....
Közben rá is jöttem ennek a "játéknak" a veszélyére.

Ha mindig azzal próbálom ellegyezni a jelen bármilyenségét is, hogy "sebaj, mindjárt indulunk...

Meg vagyok győződve arról, hogy akár csak egy rövid, haszontalannak ítélt de számomra örömmel eltöltött idő, több szempontból is több hasznot hoz....

Az az élmény, hogy nem azért játszom (csinálok bármit), mert szükségem van bármire is amit a játék (aktivitás) eredményeként várok el, hanem egyszerűen a játék miatt játszani...

A tabudöntögetős utazásunk végéhez érve, próbálom felidézni a helyeket, amiket meglátogatva elértük a hatást amit érzek...

Észrevettem, hogy jobban meg tudom fogalmazni hogy mi az ami nem a szeretet, mint azt, hogy mi az...

Szeretem az utazást abból a nézőpontból érezni, amikor az élményekben való részvételre erősebb lesz...

Gondolkodom, vajon mi a legfontosabb kívánságom most, az indulás előtt.

Emlékszem, volt idő amikor azt hittem, hogy ha nem lennének határok az életben, akkor én valahogy szétesnék...

A konfliktusaim tekintetében azt érzem, mintha pont azzal tenném a konfliktust egyre valódibbá, hogy megoldást próbálok...

Amikor jó passzban vagyok, tudom azt hinni, hogy semmi egyéb nincs "kint" a külvilágban, csak saját magam...

Gyakran kérdezitek, hogy miért is támogatja a változásotokat egy utazás.
Nagyon sokat tudnék erről írni, de a lelkem legmélyén be kell ismernem...

Nagy csábítást érzek akkor, amikor azt olvasom, hogy "tervezzem meg a jövőm", meg azt hogy "tudatosan teremtsem meg amit akarok"...

Hallom a vitát, hogy akkor most gondolkodjak vagy sem...hiszen sokan mondják hogy a gondolkodás elveszi a pillanatot...

Régebben, csak és kizárólag pontosnak tűnő logikai rendszereken keresztül tudtam felfogni a világot. Ezután, a vallásokban történő kalandozásaim során...

Most valahogy ráéreztem arra, hogy a coaching folyamat a kliensem és köztem akkor a legkedvesebb a számomra, ha nem a megoldások és a technikák körül forog az agyam...

Én most azt érzem, hogy egy olyan mentor (régen Lámának hívtam) társaságára vágyom -bár talán most fogalmazom meg először- aki mellett csökken az a késztetésem, hogy bármit is intellektuálisan közelítsek meg. Aki mellett leáll a logikus zakatolás...

Leginkább annak a megmutatására érzek késztetést, amire nekem is a legnagyobb a szükségem...

Ugyanaz, de mégis más. Mindkét Stupa jelentése és jelentősége túlértékelhetetlen, mégis...

Néha furcsa dolgok történnek, és könnyebb ha nem keresek ezekre logikus magyarázatokat...

"Én én vagyok, Te pedig te vagy.
Én nem azért vagyok ezen a világon, hogy megfeleljek az elvárásaidnak.
Te sem azért vagy ezen a világon, hogy megfelelj az én elvárásaimnak.
Az én az én, a Te pedig te." - Fritz Perls

Ma hagyom hogy féljek.
Ekkor úgy tűnik, hogy minden amire azt hittem eddig hogy az életem...

Van úgy, hogy egyszerre érzem jelen a biztonságot és a szabadságot....

Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy élő, folyamatos és alakítható kapcsolatban vagyok azzal, amit eddig a külvilág objektivitásának hittem...

Ha repülni akarok, akkor szükségem van egy bizonyos magasságra -egy bizonyos távolságra- a földtől. Szeretek ezzel babrálni....

...amiből arra következtetek, hogy épp erős változás zajlik az életetekben. A felkavart, még le nem nyugodott érzelmek és az elmúlt hetekben megélt valóság-modellek...

és nem mozdulok kívül, akkor lassan megszületik a késztetés, hogy tegyek valamit. Ha nem teszek, hanem belül utazom tovább az ismeretlen mély felé...

Emlékszem, a legjobban azt szerettem volna megmutatni nektek, hogy milyen nagy mértékben vagytok az urai az életeteknek...

Az együttműködésünk alatt nem foglak sem megvigasztalni vagy bíztatni, sem tanácsokkal ellátni...nem találunk ki célokat és nemesnek tűnő ideákat, nem hibáztatjuk anyádékat vagy a csillagokat...

Az én "taktikám", hogy öszehozom a csapatot a számomra érdekes emberekkel.
Jó pár ilyen "számomra érdekes" ember akad az úton...

Egyre inkább úgy érzem, hogy minden amit nem szeretek az egy önkorlátozás eredménye, ugyanakkor minden amit szeretek, az megjelenik "önmagától" akkor, amikor ez az önkorlátozás eloszlik.

Tudtam én, hogy egy indiai esküvő nem akármi, meg vágytam is rá már jó idejel...

Az eszembe jutott, hogy milyen sok stratégiát kipróbálok arra, hogy kevesebb kellemetlen érzést érezzek...

Ennek a vándorútnak, számomra az egyik csúcspontja Varanasi...

Ha most azt kérdezem, hogy kinek mire van még szüksége a csapatban, legtöbbször csend a válasz. Ezt az érzést, a Boudha sztupa szimbolikájának tulajdonítom...

A racionális énem nem érti, a bennem láthatatlanul szunnyadó teljességem meg felhatalmazza a jóst...

Ebbe a túrába tudatosan válogattuk bele azokat az elemeket, helyeket és élményeket, amik végül a "megérkezés" élményét mutatják meg.
Ezt az élményt Kathmanduban találjuk meg, és Ancsával nekem is itt volt annak idején ugyanez ugyanígy...

Eljutunk a határig, és visszanézünk. Mögöttünk az ismerős világunk, benne az ismerős félelmeink és a megszokásaink...

Azzal a vággyal indultam útnak, hogy valami olyat mutassak a csoportnak, ami nekem is nagy élményt és izgalmat ad...

Itt nincs "B" terv. -szoktuk mondani.
Csak megyünk előre...persze valami majd jön szemben. 
Egy látvány, egy inger, egy helyzet, valami, amit talán zsigerből el szoktunk kerülni...

Eltávolodva a biztonságostól, vajon van-e lehetőség a változásra anélkül, hogy fel kelljen adni a már eddig megismert világunkat. Kell választanunk, vagy...

Nekem ez úgy hiányzik. Amikor még nem akartam nyerni vagy veszteni, bármi lenni és bármit tenni. Amikor csak a játék, a szenvedély, a folyamat volt, és valahogy még "én" sem voltam közben, annyira belevesztem...

"Régebben gyakran úgy keltem fel, hogy egy erős hiányérzetet éreztem. Ezt elnyomtam magamban, és a megértése helyett a munkámra és a feladataimra figyeltem...

Az a feltevésem, hogy biztonságos és eseménydús (élménydús) környezetben valósul meg az érzelmi evolúció, vagyis nő az érzelmi komplexitásunk...

Először veszünk egy nagy levegőt, és a kíváncsiságunktól hajtva elindulunk.
Ezután nyitottan, a lehető legkevesebb megítéléssel ismerjük fel az új környezetünket...

Mire ideértünk Varanasiba, az az érzésem, hogy egy közös teret élünk meg a csapattal. Mint egy nagy játszótér, amiben bárki igénye úgy valósulhat meg, hogy ezáltal nem csökken senki más igénye sem...

Túl a szervezésen, de még itthon, mindennel a hónom alatt. A cuccok egybehajigálva, a tatyó levéve. 
Vajon milyen lesz? 

Meggyőződésem, hogy a kultúrák találkozásának az igazi helye a hétköznapi kapcsolatok szintjén keresendő...

Az eddigi élményeink az úton, nagyon személyesek és egyediek voltak. Találkoztunk bölcsekkel, gurukkal és itt élő barátainkkal, akik talán pont a mi számunkra hordoztak információt, vagy éppen a velük való beszélgetéskor "esett le" valami...

Azt érzem, hogy van egy érzés, ami nekem nagyon is hiányzik.
Mintha egész életemben, az összes igyekezetem ezért az érzésért, ennek az érzésnek a megtalálásáért történt volna...

Egy úton, amin -a terveim szerint- elértek egy helyre....mélyen magatokban.
Ez a hely pedig a szívetek lesz...

A napfelkelte a Gangesz partján, a napnyugta a Bodhi fánál. 
A hindu szívből a buddhista szívbe...

Amíg a csoport a tetőn jógázott, én belekeveredtem egy hindu család hétfő reggelébe...

A képen a Ganga pudja a Gangeszről. 
Az idő megáll, Varanasi örök, én mégis egy félős átutazóként ragadnám meg a pillanatot...

Lama Tenzin, akivel egy időben ugyanabban kolostorban éltünk....

Ennek az India-Nepál túrának a végén, úgy csillog a bhutáni 4 nap, mint egy gyönyörű koronaékszer...

Sokszor erős élményekre van szükségem, amiket sajátos kalandokkal szerzek meg.
Például együtt főzünk egy hindu barátom családjával....

Nekem Ázsia nagy élményt ad a rendezetlenségén és az esetlegességén keresztül.
Még az is lehet, hogy itt könnyebben megengedem magamnak...

Végigsuhanni ennyi erős élményen, ennyi jelentős helyen, megismerkedni ennyi emberrel, átzuhanni a hinduizmus és a buddhizmus legjaván...

Én szerencsésnek érzem azokat, akiknek van lehetőségük Bhutánba látogatni...

Igazi élményeket akarok, kalandokat, veszélyes állatokat, hatalmas csúcsokat, elveszni a képekben és a hangulatokban!

Szeretek úton lenni, de szeretek megérkezni is egy ilyen különleges és kalandos útról. Hiszen itthon minden olyan ismerős, olyan otthonos és biztonságos...

Találtam egy videót, amit akkor csináltam, amikor beültünk az egyik kedvenc helyemre, a Mani templomba...

A reggeli után egy gyors és nem végső búcsúzás a kolostortól, fogunk 2 taxit, és át a városon. A Thamelt csak érintjük, a mi célunk egy számomra sokkal izgalmasabb hely, a Boudha sztupa...

6 óra autózás a Trisuli folyó völgyében, és még a sötétedés előtt megérkezünk Kathmanduba. A program: 3 nap kolostori beköltözés...

Ha Nepál, akkor a Himalája elkerülhetetlen.
Nem is akarom elkerülni, sőt! A lehető legközelebb megyek hozzá, de úgy, hogy ne legyen sem fárasztó, sem hosszadalmas...

Estére érkezünk, de éppen elcsípjük még a büfévacsorát. 
Aztán másnap belevágunk abba a programba, amit itt a legjobban szeretek...

Az utolsó napra tettem a környéken lévő Mahakala barlangot, visszafelé pedig a Sudjatát. Mindeközben pedig, van lehetőség arra is, hogy motorról fedezzük fel a falvakat...

Varanasi ellentétes érzéseket indít el bennem. Van egy részem, ami maradna, süllyedne bele teljesen, kúszna-mászna a szűk sikátorokban, haverkodna vég nélkül a hindu gyakorlókkal, viszont a másik felem már menne tovább.

Ha egy vonaton ébredsz Indiában, szükséged lehet pár percre, hogy biztosan meg tudd különböztetni az álmodat a valóságtól...

Egy "Holis" Delhi után nehéz fenntartani a feszültséget, ezért inkább kiengedem a bennem lévő igényt, hogy én tartsam élményben a velünk utazókat...

Delhi: egyből a "mély vízbe". Ráadásul kellően elfáradva, nem is beszélve a kellemetlen időeltolódásról.
Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon hogyan hagyhatnám ki Delhit, de mindannyiszor kapok visszaigazolást a velünk utazóktól, hogy kár lenne...

Együtt gyakorolni a szerzetesekkel, pont úgy, ahogy régóta teszik...belelátni -ha csupán néhány napra is- a mindennapi életükbe, hogyan élnek, hogyan gondolkodnak...váltani velük pár szót, bepillantani a kulisszák mögé....

Gyakran érzek magamban késztetést, hogy áldozatot (munkát, lemondást, stb...) hozzak bármilyen célért...

Minden máglya, egy-egy ember....

Ha vonzanak a hegyek, de sem időd, sem kedved a mászáshoz, a Bhután-Kathmandu repülőjárat a kedvenced lesz, a látvány felejthetetlen...

A Tigrisfészek, Bhután egyik legszimbolikusabb kolostora. Bevallom, nem egy könnyü séta, de még senki nem mondta, hogy ne érné meg a fáradtságot...

A hegyek az égig érnek, az erdőket folyók szántják, az arcokon időtlen nyugalom. Bhután, egyszerre kaland és béke. ...aztán...

A csodák világa! Parádés landolás, mosolygó arcok. Hegyek és folyók a valóság határán. Hogy a magasságtól, vagy az...

"Ne akard a Himaláját megváltoztatni, inkább hagyd, hogy a Himalája változtasson meg téged!" -olvasom a nepáli kormány hivatalos honlapján..

Este egy nepáli kocsmában, erjesztett árpalevet szürcsölve egy bambusz korsóból. Aztán akadtak barátaink is, egyre jobban...

Az utazásaink során, számunkra a legtöbb élményt ezek az őszinte beszélgetések jelentik.
Megismerkedünk távoli földek érdekes embereivel, ücsörgünk, beszélgetünk, felfedezünk és elámulunk...

Megértések és félreértések   Rögtön pár félreértést szeretnék tisztázni és pont ezeknek a félreértéseknek a magyarázata...

Az alaptézis: a kelet és nyugat közeledése   Alapvető különbségnek azt látom a nyugati és a keleti gondolkodás...

A saját tapasztalatom szerint, észak-India van érzésre a legtávolabb az általunk ismert és megszokott angolszász...

Ha mindannak a tudatában utazunk amit én itt, a legjobb tudásom szerint leírtam, akkor az én elképzelésem szerint mindent...

Mi a fontosabb?A létezésemről kialakult, elfuserált és alapvetően hamis önképem fenntartása, vagy az ennek a hamis önképnek a...

Én nem arról beszélek, hogyan csinálj pénzt, sem nem arról, hogyan tanuld magad okossá.Még csak nem is arról, hogyan legyél...

Azt állítom, hogy a lelki fájdalmainkat, éppen a lelki fájdalmaink elkerülésére tett átgondolatlan, logikátlan, sőt ostoba és...

Mintha az történne, hogy adott egy érzelmi lenyomatom, ami a saját...

Egészen addig keresed a helyed a világban, amíg valahogyan nyilvánvalóvá...

Ahelyett, hogy az összes energiánkat abba tennénk, hogy olyan idollá...

Minél kevesebb a saját tapasztalatod magáról az életről, annál több...

Szerintem alapvetően mindegy, hogy a vágyaim, vagy a félelmeim mozdítanak...

Egyetlen problémát sem lehet megoldani, csak és kizárólag feloldódhat. A...

Az önazonos működés nem azt jelenti, hogy nem félek. Azt jelenti, hogy nem...

Végül elérjük a Boudha sztupát, az utazásunk utolsó állomását...

Én egyetlen dolgot nevezek valódi változásnak...

Úgy tűnik, a dolgaim valódi megváltoztatására tett akaratom és tetteim teljesen hiábavalóak...

Amit magamnak nem vagyok képes megengedni...

Sokszor és sokféle hozzáállással indultam már...

Úgy látom, hogy a felmerülő problémáimat rossz esetben újra és újra ugyanazon stratégia szerint erőből, könnyebb időszakomban más és más nézőpontból vizsgálva...

A meggyőződésem, hogy a boldogulásom nem annak az élménynek az irányában keresendő, ahol azon igyekszem, hogy még mi minden lehetnék...

Látom, számtalan iskola, ismeret és rendszer kínál megoldást. Gondolom és magam is érzem, valami nem oké...

A félelmei és a vágyai (szekunder félelmei) által vezérelt "gyilkos" automata vagyok...

Én sok ellenérzést érzek és szakmailag is ellenzem, amikor azt hallom...

Sokszor azt veszem észre, hogy az emberek azért mennek coach-hoz, hogy támogatást kapjanak ahhoz, amit épp gondolnak és amiben éppen hisznek...

Mára már nem hiszem, hogy a problémáim megoldásáért...

A kolostor, számomra a még alakot nem öltött...

Szívesen kipróbálnám, milyen lehet a tapasztalata annak a világnak...

A keresést nem akkor fogod abbahagyni amikor valamit találsz...

A Gangesz az a folyó, ami...

Hallottam legendákat arról, úgy tartják...

Mostanra, az érzéseinket akár a megszokott szimbólumaink nélkül is képesek vagyunk érzékelni...

Mire a kolostorba érünk, rendszerint összezavarodnak a dédelgetett rendszereink...

A meggyőződésem, hogy bármi amit keresek az életben...

Úgy tűnik, az élet nem más, mint konfliktusok kavalkádja

Ha a halál valódi jelentésének a megértése a félelemnélküliség állapotába juttatna...

Vajon miért akar bárki is megtudni bármit?

Kérlek, tőlem ne kérdezd meg, hogy...

Engem ne szédíts a sikereiddel...

Létezik egy állapot...

Úgy érzem, hogy van egy pár elképzelésem, aminek az értelmezése a részemről kívánnivalót hagy maga után...

Azon gondolkodom, hogy mi lehetne a témája az előttünk álló egy hetes vitorlás coachingnak...

Felőlem hihetsz bármiben, fordulhatsz segítségért bárkihez...

Nem ahhoz kell az igazi erő...

Mikor felsejlik, hogy a kishitűség keresi bennem az alkalmat arra, hogy különleges legyen...

Aztán újból fejest ugrunk a kolostorok világába...

Számomra igaznak lenni, az igazat mondani, az azt jelenti, hogy...

Addig a pontig megértettem a folyamatomat, hogy nem a dolgaim kerülgetését kéne a célomnak tekinteni...

Annyiszor hallom megfogalmazni és kimondani azt, hogy “szabad akarok lenni!”...

Itt Indiában, sok otthoni megszokást nem ápolhatunk...

Keresgélem, vajon milyen nézőponttal utazzak, mit vigyek magammal... magamnak.

Emlékszem arra, amikor együtt belevágtunk, az első randira, az ismerkedésre...

A kolostor, számomra az "egyszerűen élni" szimbóluma...

Mire a két sztupához érünk, már nem sok szimbólumra van szükségünk ahhoz, hogy érezhessük az érzelmeinket...

Amikor elérünk a Himalájához, eltölt a nyugalom. Hiszen olyan mozdulatlan, olyan változatlan, olyan állandó....

Amikor a természetben vagyok, sokszor érzem magam két ellentét metszetében és ekkor valami megmagyarázhatatlan nyugalom tölt el...

A legenda szerint, nem csupán korunk Buddhája ismerte itt fel, hanem minden korszak Buddhája is itt fogja felismerni majd a dolgok valódi természetét...

Ez az ünnep az, amit úgy ismertek fel, hogy mosolygós arcok kennek össze színes festékkel az utcán, boldog Holit kívánva.

Ahol az alaphangulat ősi, a belváros középkori, viszont a gyerekek egysoros görkorival koszorúznak...

Gőzöm sem volt arról, hogy mit fogok tapasztalni az Aghori Sadhu-k tanyájánál...

Gyakran érzem a velünk utazókon, hogy valami általuk nem megszokottra vágynak...

Hogy mi fog történni velünk, azt nem tudom.
Hiszen pont ezért megyünk oda, Indiába és Nepálba...

Ücsörgök és az jár a fejemben, hogy akkor most merre tovább...

Bátor pillanataimban az a célom, hogy megfigyeljem azt, ami éppen történik velem...

Tudom, majd kérdezik Tőletek, na milyen volt...

A kolostor, ahol szinte minden részletnek meg tudom adni a lehetőséget, hogy jelentsen a számomra valamit...

Ha ide készülsz, ne akard a Himalayat megváltoztatni...

...nem egy szabadidős játék, hanem a legőszintébb működésem.

Számomra az utazás egyik legmeghatározóbb pillanata...

Ahogy várjuk a napot...ahogy várjuk, hogy...

A halotti máglyák meglátogatása után a vízre engedett kis mécseseink úgy libegtek a Gangesz hullámain, ahogyan...

Végül a kolostor Nepálban, ami mindenkinek éppen olyan mint saját maga...

Indiában könnyen beleveszek az élményekbe. Erősek és magukkal ragadóak...

Szeretek jelen lenni, amikor kultúrák találkoznak egymással. 

Számomra, az India-Nepál túra, időről időre az életem szummázásának a szimbóluma....

Mikor jön a rossz passz, vagy ha már ül rajtam, késztetést érzek arra, hogy bagatelizáljam...hogy nem is számít, hogy "engeddel!", hogy másnak biztos rosszabb....

Gondolhatod, hogy majd az segít a kellemetlen érzéseid elleni harcodban, ha egyre távolabb erőlködöd magad attól ami fáj....

Meggyőződésem, hogy mindeki a saját tudatalatti meggyőződéséhez illő támogatási rendszert választja...

...aztán jön felém egy kósza gondolat....hess, most ne, most más dolgom van, ...

A képen a tér, ahol játszottunk....több történt mint amit előre elterveztem

Én abban hiszek, hogy lehet jobban lenni, sőt bárki érezheti magát jobban.

Az ötödik KEKSZ, amikor nyolcan együtt, egy csapatként vitorlázunk a Balcsin.

Az egyetlen dolog amit adni szeretnék neked az az, hogy ha együtt vagyunk, akkor könnyebb legyen saját magaddal lenned...

Most úgy érzem, amíg a vágy erősen munkálkodik bennem, addig...

Az én válaszom a konfliktusokra, hogy megengedem a létezésüket. Ami érdekes, hogy ez a megengedés minél jobban sikerül....

Engem az a pillanat érdekel a legjobban, mielőtt felkapom a telefont hogy "elintézzem"...

Nem tudok jobb mókát elképzelni a folyamatos, szinte örvénylő változásnál. Beleengedni magam abba...

Az egész utazás -kívül és belül- nagyon spontán, sok beszélgetéssel és kalanddal...

A konfliktusaim fájó valóságának a nézőpontjából azt érzékelem, hogy egy betöltetlen szükséglet vagyok...

Két, egymástól erősen eltérő érzékelést veszek észre magamban.
Az egyik az, amikor bármi is történik velem azonnal összehasonlítom, utána eldöntöm...

Ahogy telnek az évek, egyre inkább érzem azt, hogy a belső és a külső élményeim között vékonyodik az elválasztás.

Szaladgálunk izgalmasnál izgalmasabb helyekre, fenkölten kutatjuk az élet “nagy” dolgait....aztán hopp, befogad a természet és átélem az otthon hiányának a betöltődését...

Szeretem megélni és megmutatni azt a vékony felületet, amely mentén a két világ őszintén találkozik.

Kiváncsi vagyok, ha belépek egy számomra ismeretlen helyzetbe -jelen esetben ezt egy hindu templom belseje szimbolizálja az összes furcsaságával és eljárásával- akkor mik azok az érzések...

A terület ahova megyünk, nekem a legerősebb szimbóluma a nézőpontok lehetőségeinek, sokszínűségének és játékosságának.
Bár elvileg mindenki ugyanazt látja majd....

Erős a meggyőződésem, hogy a külvilág bent, magamban van.
Már csak az a kérdés, hogy hol van az a pont, ahol erre az egészre hatással lehetek. 

Mégis mennyi mindent jelentett nekünk. 
Mókát, kalandot, kényeztetést.... könnyed és nehéz érzéseket, és néha mindezeket egyszerre.

Vajon tudok-e valami hasznosat mutatni majd a barátaimnak, akikkel holnap indulok a Thai retreat-re. 
Valamit, ami majd elgedetté teszi őket....

Észrevettem, hogy szeretem azt hinni hogy jó dolgok történnek majd velem. Majd. Majd ha....
Közben rá is jöttem ennek a "játéknak" a veszélyére.

Ha mindig azzal próbálom ellegyezni a jelen bármilyenségét is, hogy "sebaj, mindjárt indulunk...

Meg vagyok győződve arról, hogy akár csak egy rövid, haszontalannak ítélt de számomra örömmel eltöltött idő, több szempontból is több hasznot hoz....

Az az élmény, hogy nem azért játszom (csinálok bármit), mert szükségem van bármire is amit a játék (aktivitás) eredményeként várok el, hanem egyszerűen a játék miatt játszani...

A tabudöntögetős utazásunk végéhez érve, próbálom felidézni a helyeket, amiket meglátogatva elértük a hatást amit érzek...

Észrevettem, hogy jobban meg tudom fogalmazni hogy mi az ami nem a szeretet, mint azt, hogy mi az...

Szeretem az utazást abból a nézőpontból érezni, amikor az élményekben való részvételre erősebb lesz...

Gondolkodom, vajon mi a legfontosabb kívánságom most, az indulás előtt.

Emlékszem, volt idő amikor azt hittem, hogy ha nem lennének határok az életben, akkor én valahogy szétesnék...

A konfliktusaim tekintetében azt érzem, mintha pont azzal tenném a konfliktust egyre valódibbá, hogy megoldást próbálok...

Amikor jó passzban vagyok, tudom azt hinni, hogy semmi egyéb nincs "kint" a külvilágban, csak saját magam...

Gyakran kérdezitek, hogy miért is támogatja a változásotokat egy utazás.
Nagyon sokat tudnék erről írni, de a lelkem legmélyén be kell ismernem...

Nagy csábítást érzek akkor, amikor azt olvasom, hogy "tervezzem meg a jövőm", meg azt hogy "tudatosan teremtsem meg amit akarok"...

Hallom a vitát, hogy akkor most gondolkodjak vagy sem...hiszen sokan mondják hogy a gondolkodás elveszi a pillanatot...

Régebben, csak és kizárólag pontosnak tűnő logikai rendszereken keresztül tudtam felfogni a világot. Ezután, a vallásokban történő kalandozásaim során...

Most valahogy ráéreztem arra, hogy a coaching folyamat a kliensem és köztem akkor a legkedvesebb a számomra, ha nem a megoldások és a technikák körül forog az agyam...

Én most azt érzem, hogy egy olyan mentor (régen Lámának hívtam) társaságára vágyom -bár talán most fogalmazom meg először- aki mellett csökken az a késztetésem, hogy bármit is intellektuálisan közelítsek meg. Aki mellett leáll a logikus zakatolás...

Leginkább annak a megmutatására érzek késztetést, amire nekem is a legnagyobb a szükségem...

Ugyanaz, de mégis más. Mindkét Stupa jelentése és jelentősége túlértékelhetetlen, mégis...

Néha furcsa dolgok történnek, és könnyebb ha nem keresek ezekre logikus magyarázatokat...

"Én én vagyok, Te pedig te vagy.
Én nem azért vagyok ezen a világon, hogy megfeleljek az elvárásaidnak.
Te sem azért vagy ezen a világon, hogy megfelelj az én elvárásaimnak.
Az én az én, a Te pedig te." - Fritz Perls

Ma hagyom hogy féljek.
Ekkor úgy tűnik, hogy minden amire azt hittem eddig hogy az életem...

Van úgy, hogy egyszerre érzem jelen a biztonságot és a szabadságot....

Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy élő, folyamatos és alakítható kapcsolatban vagyok azzal, amit eddig a külvilág objektivitásának hittem...

Ha repülni akarok, akkor szükségem van egy bizonyos magasságra -egy bizonyos távolságra- a földtől. Szeretek ezzel babrálni....

...amiből arra következtetek, hogy épp erős változás zajlik az életetekben. A felkavart, még le nem nyugodott érzelmek és az elmúlt hetekben megélt valóság-modellek...

és nem mozdulok kívül, akkor lassan megszületik a késztetés, hogy tegyek valamit. Ha nem teszek, hanem belül utazom tovább az ismeretlen mély felé...

Emlékszem, a legjobban azt szerettem volna megmutatni nektek, hogy milyen nagy mértékben vagytok az urai az életeteknek...

Az együttműködésünk alatt nem foglak sem megvigasztalni vagy bíztatni, sem tanácsokkal ellátni...nem találunk ki célokat és nemesnek tűnő ideákat, nem hibáztatjuk anyádékat vagy a csillagokat...

Az én "taktikám", hogy öszehozom a csapatot a számomra érdekes emberekkel.
Jó pár ilyen "számomra érdekes" ember akad az úton...

Egyre inkább úgy érzem, hogy minden amit nem szeretek az egy önkorlátozás eredménye, ugyanakkor minden amit szeretek, az megjelenik "önmagától" akkor, amikor ez az önkorlátozás eloszlik.

Tudtam én, hogy egy indiai esküvő nem akármi, meg vágytam is rá már jó idejel...

Az eszembe jutott, hogy milyen sok stratégiát kipróbálok arra, hogy kevesebb kellemetlen érzést érezzek...

Ennek a vándorútnak, számomra az egyik csúcspontja Varanasi...

Ha most azt kérdezem, hogy kinek mire van még szüksége a csapatban, legtöbbször csend a válasz. Ezt az érzést, a Boudha sztupa szimbolikájának tulajdonítom...

A racionális énem nem érti, a bennem láthatatlanul szunnyadó teljességem meg felhatalmazza a jóst...

Ebbe a túrába tudatosan válogattuk bele azokat az elemeket, helyeket és élményeket, amik végül a "megérkezés" élményét mutatják meg.
Ezt az élményt Kathmanduban találjuk meg, és Ancsával nekem is itt volt annak idején ugyanez ugyanígy...

Eljutunk a határig, és visszanézünk. Mögöttünk az ismerős világunk, benne az ismerős félelmeink és a megszokásaink...

Azzal a vággyal indultam útnak, hogy valami olyat mutassak a csoportnak, ami nekem is nagy élményt és izgalmat ad...

Itt nincs "B" terv. -szoktuk mondani.
Csak megyünk előre...persze valami majd jön szemben. 
Egy látvány, egy inger, egy helyzet, valami, amit talán zsigerből el szoktunk kerülni...

Eltávolodva a biztonságostól, vajon van-e lehetőség a változásra anélkül, hogy fel kelljen adni a már eddig megismert világunkat. Kell választanunk, vagy...

Nekem ez úgy hiányzik. Amikor még nem akartam nyerni vagy veszteni, bármi lenni és bármit tenni. Amikor csak a játék, a szenvedély, a folyamat volt, és valahogy még "én" sem voltam közben, annyira belevesztem...

"Régebben gyakran úgy keltem fel, hogy egy erős hiányérzetet éreztem. Ezt elnyomtam magamban, és a megértése helyett a munkámra és a feladataimra figyeltem...

Az a feltevésem, hogy biztonságos és eseménydús (élménydús) környezetben valósul meg az érzelmi evolúció, vagyis nő az érzelmi komplexitásunk...

Először veszünk egy nagy levegőt, és a kíváncsiságunktól hajtva elindulunk.
Ezután nyitottan, a lehető legkevesebb megítéléssel ismerjük fel az új környezetünket...

Mire ideértünk Varanasiba, az az érzésem, hogy egy közös teret élünk meg a csapattal. Mint egy nagy játszótér, amiben bárki igénye úgy valósulhat meg, hogy ezáltal nem csökken senki más igénye sem...

Túl a szervezésen, de még itthon, mindennel a hónom alatt. A cuccok egybehajigálva, a tatyó levéve. 
Vajon milyen lesz? 

Meggyőződésem, hogy a kultúrák találkozásának az igazi helye a hétköznapi kapcsolatok szintjén keresendő...

Az eddigi élményeink az úton, nagyon személyesek és egyediek voltak. Találkoztunk bölcsekkel, gurukkal és itt élő barátainkkal, akik talán pont a mi számunkra hordoztak információt, vagy éppen a velük való beszélgetéskor "esett le" valami...

Azt érzem, hogy van egy érzés, ami nekem nagyon is hiányzik.
Mintha egész életemben, az összes igyekezetem ezért az érzésért, ennek az érzésnek a megtalálásáért történt volna...

Egy úton, amin -a terveim szerint- elértek egy helyre....mélyen magatokban.
Ez a hely pedig a szívetek lesz...

A napfelkelte a Gangesz partján, a napnyugta a Bodhi fánál. 
A hindu szívből a buddhista szívbe...

Amíg a csoport a tetőn jógázott, én belekeveredtem egy hindu család hétfő reggelébe...

A képen a Ganga pudja a Gangeszről. 
Az idő megáll, Varanasi örök, én mégis egy félős átutazóként ragadnám meg a pillanatot...

Lama Tenzin, akivel egy időben ugyanabban kolostorban éltünk....

Ennek az India-Nepál túrának a végén, úgy csillog a bhutáni 4 nap, mint egy gyönyörű koronaékszer...

Sokszor erős élményekre van szükségem, amiket sajátos kalandokkal szerzek meg.
Például együtt főzünk egy hindu barátom családjával....

Nekem Ázsia nagy élményt ad a rendezetlenségén és az esetlegességén keresztül.
Még az is lehet, hogy itt könnyebben megengedem magamnak...

Végigsuhanni ennyi erős élményen, ennyi jelentős helyen, megismerkedni ennyi emberrel, átzuhanni a hinduizmus és a buddhizmus legjaván...

Én szerencsésnek érzem azokat, akiknek van lehetőségük Bhutánba látogatni...

Igazi élményeket akarok, kalandokat, veszélyes állatokat, hatalmas csúcsokat, elveszni a képekben és a hangulatokban!

Szeretek úton lenni, de szeretek megérkezni is egy ilyen különleges és kalandos útról. Hiszen itthon minden olyan ismerős, olyan otthonos és biztonságos...

Találtam egy videót, amit akkor csináltam, amikor beültünk az egyik kedvenc helyemre, a Mani templomba...

A reggeli után egy gyors és nem végső búcsúzás a kolostortól, fogunk 2 taxit, és át a városon. A Thamelt csak érintjük, a mi célunk egy számomra sokkal izgalmasabb hely, a Boudha sztupa...

6 óra autózás a Trisuli folyó völgyében, és még a sötétedés előtt megérkezünk Kathmanduba. A program: 3 nap kolostori beköltözés...

Ha Nepál, akkor a Himalája elkerülhetetlen.
Nem is akarom elkerülni, sőt! A lehető legközelebb megyek hozzá, de úgy, hogy ne legyen sem fárasztó, sem hosszadalmas...

Estére érkezünk, de éppen elcsípjük még a büfévacsorát. 
Aztán másnap belevágunk abba a programba, amit itt a legjobban szeretek...

Az utolsó napra tettem a környéken lévő Mahakala barlangot, visszafelé pedig a Sudjatát. Mindeközben pedig, van lehetőség arra is, hogy motorról fedezzük fel a falvakat...

Varanasi ellentétes érzéseket indít el bennem. Van egy részem, ami maradna, süllyedne bele teljesen, kúszna-mászna a szűk sikátorokban, haverkodna vég nélkül a hindu gyakorlókkal, viszont a másik felem már menne tovább.