Nem tudok jobb mókát elképzelni a folyamatos, szinte örvénylő változásnál. Beleengedni magam abba a félelmetesen gyönyörűbe ami éppen van, legyen az akár egy pillanatnyi kudarc, valami ami pont nem “úgy” sült el, nem sikerült, valami ami azt jelenti amit jelent és nem azt amit képzelgek róla.
Csak csinálni, pont azt ami kijön a csövön, pont úgy ahogy megy, 100% felelősséggel, kíváncsian és szenvedélyesen.
Ennek az élménye, számomra a szabadság tervezhetetlen és határtalan, ugyanakkor végtelenül részletes, szinte művészi hangulata…és hopp, amint megengedem magamnak hogy ne akarjak semmit…máris hirtelen több lehet mint remélni mertem.
Hogy mi kell hozzá?
Most azt mondom hogy kurázsi…