fbpx

Szenvedély és őszinteség

2019-04-08

Szerző: Gyuris Attila

Szenvedély és őszinteség.
A képen, az utolsó hajnal Kathmanduban.

Emlékszem arra, amikor együtt belevágtunk, az első randira, az ismerkedésre, aztán az első napra. Már akkor tudtuk hogy lesz vége is, ugyanúgy, mint ahogy biztosan tudhatom, minden amit most tapasztalok egyszer véget ér.
A folyamat elején még nem akarok ezzel foglalkozni, aztán inkább mással törődöm, végül hirtelen jön el.

Számomra a kérdés csak az, hogy milyen érzésekkel.

Most úgy tartom, e tekintetben a saját belső kibontakozásom lehet a sorvezető, ami az érzéseimbe, az életembe való belemerítkezésemmel van kapcsolatban.

Ha erről az oldaláról vizsgálom a folyamatot, akkor már az elején nagy előnnyel indulok, hiszen ezek szerint csak egy kérdést kell minden létező folyamatnál a szemem előtt tartani. Azt, hogy hogyan tudom a lehető legjobban átadni magam annak amit teszek. Hogy hogyan merem megengedni magamnak, hogy a félelmeim és a vélt csalódásaim ellenére a lehető legjobban belevonódhassak az életembe, hogy a lehető legnagyobb felelősséget vállaljam és a lehető legtöbb kompetenciát érezzem, annak ellenére, hogy a “józan eszem” pont a másik irányba, a felelősség és a kompetencia alóli kibúvás felé noszogat.

Akkor e szerint a gondolkodás szerint más tennivalóm nincs és nem is lehet, mint hogy erre figyelek… hogy támogassam a saját bevonódásom, a saját “belemerülésem” az életembe… a helyzetekbe.

Úgy érzem, ehhez szenvedélyre van szükségem és ezen felül már csak egy kontrollt tarthatok, az őszinteség zabláját.

Ha viszont ez lehet igaz, akkor ez bármely más folyamatnál sem lehet másként, sőt lehet hogy más titka az életnek sincs… szenvedély és őszinteség.

Most úgy érzem, ha ez a kettő megvan, minden más valahogy összejön.

Április 18-n újra indulunk.