Két, egymástól erősen eltérő érzékelést veszek észre magamban.
Az egyik az, amikor bármi is történik velem azonnal összehasonlítom, utána eldöntöm hogy ami történik az éppen jó-e vagy rossz, aztán félek-remélek, de leginkább megunom és egy másik helyzetre várok.
A másik az, amit leginkább ahhoz az érzékeléshez tudnék hasonlítani, amire úgy emlékszem, hogy az “első élmény”.
Amikor először vezettem apám trabantját vagy amikor először hívtam el egy lányt az Ipoly moziba.
Szeretnék mindent “először” csinálni ma is…reggel először ébredni, nem pedig egy emléket újra felmelegíteni az ébredésről. Aztán először megnézni a mai reggelt az ablakból, nem pedig emlékezni arra, hogy milyen egy reggel.
Először víz alá tenni az arcom, nem csupán emlékezni rá hogy milyen víz alá tenni.
Hol romlott ez el?
Talán megijedtem és félek folyamatosan, ezért az a bizonyos “első” alkalom óta ismételgetem az első emlékét, ahelyett hogy újra megengedhessem magamnak azt a remegős izgalmat amit mindig is éreztem az első alkalmaknál és talán pont emiatt, a lehetséges veszély bátor felvállalása miatt válhatna ez is az első alkalommá?
De jó lenne, ha megint lenne elég biztonságom újra vállalni ezt a veszélyt….ha lenne elég biztonságom, hogy a veszély ellenére remeghessek újra és lehessen minden aktuális élmény az “első”, ….ha mernék újra félni…
Ha úgy élhetnék, hogy újra történhessen bármi!
