Itt Indiában, sok otthoni megszokást nem ápolhatunk.
Persze, megpróbálhatjuk magunkkal hozni és dédelgetni…tartogatni, babusgatni, védeni, mintha egy lennék a megszokásaimmal… értem én, hiszen mi “más” lennék mint amit ismerek magamról, ez pedig mi más lehetne mint amit ismételgetek… bevallom az unalomig, sőt azon is túl.
Aztán, ahogy egyre szűkebbnek érzem a teret amiben vagyok, elkezdek “megoldást” keresni, nyilván megint találok valamit, egy új társat, egy új munkát, vagy egy új eszmét, aztán azt ismételgetem és megint jön az unalom és a továbbkeresés igénye.
A meggyőződésem az, hogy nem erre van a megoldás.
Kérlek, ne kérdezzetek vissza, hogy akkor merre, hiszen én honnan tudhatnám hogy Te honnan menekülsz!
Napfelkelte Varanasiban.
