Egy másik világban

Amire mindehhez szükségünk volt, az egy hatalmas, őrjítően kalandos és viszonylag mégis biztonságos “játszótér”.
Ennek a játszótérnek, Indiát és Nepált választjuk, ahol könnyen megtaláljuk a lehetőséget, hogy kilépjünk a megszokásaink keretrendszeréből és valami újnak adjuk át magunkat.

Szükségünk volt még ezen kívül egymásra, játszótársakra, akikkel kipróbálhattuk mindezt, és amit erre a 17 napra a 10 fős baráti társaságunk jelentett. Ez a csoport adta a támogatást és a visszajelzéseket, mindenki mindenkinek.

Én, a játékmester, aki vezettem a folyamatot, elmondhatom, hogy legalább annyira szólt rólam mindez, mint mindenki másról a csapatban.

…mikor a társaságunk januárban összeállt, tudtam, hogy mindenkinek van kérdése önmagához, a saját életéhez.
Én nem hiszek sem a tanácsokban, sem az okoskodásban, miszerint valaki meg tudja majd válaszolni bárki másnak, hogy mi lesz a kérdező számára a legjobb döntés vagy választás. Lehet ez akár párkapcsolati, egzisztenciális, egészségi, vagy bármely más kérdés is.
A meggyőződésem szerint, a saját válasza mindenkiben benne van, és hiszem, hogy meg tudjuk teremteni a körülményeket ahhoz, hogy meghalljuk az eleinte halk és bizonytalan válaszainkat belülről, aztán egyre inkább merjük tudni, hogy mit is akarunk az életünkkel igazán kezdeni.

Ez volt a mi játékunk, és most már nem tudom eldönteni, hogy az utazás csupán ürügy volt-e minderre, vagy sem.

Viszont a “mű” elkészült, és valami megjelent ami eddig nem volt látható.

Vajon meg tudjuk tartani ennek az új világnak az érzését?
Vajon milyen mértékben érezzük ezután objektívnek, az eddig külső körülménynek nevezett valóságot?

A csapat mától nem együtt, hanem személyenként “utazik” tovább.
Köszönöm a játékot, és hálával és szeretettel a szívemben kívánok további jó utazást barátaim!