Mire a kolostorba érünk, rendszerint összezavarodnak a dédelgetett rendszereink. Idáig utazva számtalan értelmezést ismerünk meg, gyakran egymásnak ellentmondó hitek és rendszerek váltogatták egymást az úton.
Ezért, itt kezd kibontakozni a káosz bizonytalansága, amit zsigerből egy rendszer magunkra húzásával probálunk kezelni, mert az eszünkbe sem jut ettől eltérő lehetőség.
Vajon ennek igy kell lennie? Csak “a rendszer” lehet a biztos pont? Vajon mi történik, ha még várunk egy keveset, ha még nem bújunk egyetlen struktúra biztonságosnak tűnő elképzelése möge sem? Ha, bár észleljük a rendszer utáni vágyunkat, de még kivárunk. Vajon mi történik ekkor?
Ez egy izgalmas pillanat, szeretek itt megállni. Bár sérthetőnek, veszthetőnek érzem magam és tapasztalom a késztetésem arra, hogy a vágyott stabilitást egy rendszerben találjam meg…. még várok, még hagyom.
A figyelmem a kiváncsiságban, a biztonságom az érzéseim tapasztalásában és az egyetlen aktivitásom a teljes kitettségem lehetőségének a fenntartása.
Minderre a legjobb hely egy olyan környezet, ahol még nincs lejátszva minden.
Itt, a kolostorban talán újraértelmeződhetünk…
