Szívesen kipróbálnám, milyen lehet a tapasztalata annak a világnak, amit nem egy olyan ember szemlél, akinek a nézetét eltorzítják a vágyai után és a félelmeitől való menekülésének a játékai, hanem egy olyan ember, aki pont én vagyok…akkor amikor nem próbálok valaki mássá válni, valaki jobbá, valaki érdemesebbé, szerethetőbbé…egyáltalán “valakivé”.
Vajon lehet-e akkor konfliktusom, ha pont azt látom ami van és nem pedig a vágyaim és a félelmeim vonaglásának fájdalmából idealizált és ezt a víziót erőnek erejével igazzá hazudni akaró alternatívám nézőpontjának a látványát?
Lehet, hogy az összes problémám a mássá lenni akarás nyűgéből fakad, ahelyett, hogy csupán olyan lennék amilyen vagyok, mégha ennek pusztán a gondolatától is elfog a szégyenkezés?
Ha viszont ez lehet így és “csak” ez a baj, akkor mégsem a világgal van gond, tehát megmenteni sem mást kell -de nem is lehet- mintsem magamat.
Na tessék, már a megmentő szerepében sem tetszeleghetek tovább, feltéve ha nem egy újabb szerepjátékra akarom adni a fejem.
– Az egyik kép a Chitwan Nemzeti Parkban készült, a másik az Annapurna alaptáborban, ahová a piros helikopterrel vitték fel a csapatból pár barátomat.
