Nekem úgy tűnik, mintha arra szeretnénk használni a beszédünket, sőt az összes gondolatunkat és minden fellelhető eszközünket, hogy megpróbáljuk elhitetni a világgal, amit éppen magunkról akarunk elhinni.
Miközben erre használjuk magunkat, közben el is használódunk és már nem marad belőlünk annyi sem, hogy azt élvezhetnénk, amik egyébként voltunk….mielőtt még másokká akartunk volna válni.
Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –
A képeken:
Az utolsó bejelentkezésem óta elérkeztünk Kathmanduba, ahol újra fejest ugrottunk a tibeti Buddhizmus nyomain keresztül Buddha tanításaiba.
Az első képen egy tibeti hölgy a Boudha Sztupánál, a második képen pedig egy szerzetes férfi Pharpingban gyakorolja a meditációt.
A harmadik képen egy csapat fiatal srác breakel a buddhista gyakorlók egyik legszentebb helyén, ráadásul pont Diwali ünnepén Kathmanduban.
A jövő évi márciusi túránkra a jelentkezést megnyitottuk!
