Csak ülünk egy felhő szélén…aztán jön felém egy kósza gondolat….hess, most ne, most más dolgom van, most csak ülök a felhő szélén.
Aztán megrángatja a gatyám szárát ugyanaz a gondolat, de észreveszem, hogy ha megérzem az érzést ami hajtja az zavarni fog, inkább megint hess innen gondolat, persze érzéssel együtt.
Csak ülünk egy felhő szélén és jön egy késztetés -persze mögötte ugyanaz az érzés szinte már láthatatlanul- amit már nem tudok figyelmen kívül hagyni, megindulok és teszek-veszek, csak nehogy az a bitang érzés ami nekem nem tetszik, nehogy az maradjon velem.
Ahogy jövök-megyek és teszek-veszek, egyre több kellemetlen érzésem majd konfliktusom támad, de szerencsére egyre több a tennivalóm is….majd foglalkozom az érzéseimmel akkor ha a tennivalóim csökkennek, majd “beleállok” a konfliktusaimba akkor ha lesz rá erőm.
Aztán betegség, talán gazdasági válság, talán mindkettő és a társam is pont most mondta amit mondott, ráadásul a szeretteimnél is áll a bál…jó lenne csak egy felhőn ülni és lógatni a lábamat, de a munka, a párkapcsolat és az egészség frontján minden súlyosbodik, kinek van ilyenkor ideje megállni….
Egy végigmenekült élet, ami egy észrevehetetlenül apró érzésre adott hessintéssel kezdődött és a legnagyobb, ugyanakkor a legfájóbb félreértéseken át vezetve bontakozott ki és teljesedett be.
A véleményem, hogy mindebből a szarból a kilépési pont most, ebben a pillanatban is ott van bárkinél.
Csak ülök egy felhő szélén…aztán jön egy gondolat, észreveszem a mögötte lévő érzést…akár kellemetlen akár kellemes, szeretetteli és efogadó figyelemmel kísérem (talán mint ahogy egy anya figyeli támogatóan a világot éppen játszva felfedező gyermekét), aztán az érzés és a gondolat is hopp, eltűnik én meg csak ülök tovább.
– Hogy mi az élet?
– Most azt érzem, hogy bármi lehet az.
– Hogy mi az amit szeretnék?
– Hogy lehessen bármi.
