fbpx

Megoldás

2019-12-27

Szerző: Gyuris Attila

Látom, számtalan iskola, ismeret és rendszer kínál megoldást.
Gondolom és magam is érzem, valami nem oké, valamit még meg kellene ismerni, aztán jól megtanulni…résztvenni egy újabb mozgalomban, megpróbálni megint valakinek magamra alkalmazni a saját elképzelését, begyomrozni a “tanításait” vagy elhinni a betanult szövegét….és valóban így könnyebb.

Könnyebb, mert megint ott a remény, amivel ellehetünk egy darabig vagy akár hosszan, de tényleg megtörtént-e a csoda amit ígértek.
Valóban?

Aztán ha nem, akkor nyilván még többet kell tennem érte, mert még “nem állok rá készen”, de talán majd egyszer… Vagy feladom és jöhet egy másik megoldás, egy másik suli, egy másik vallás, egy másik fikció.

Nem lehet, hogy az egész “hiba” csupán a félreértés, aminek a következménye még több félreértés, aztán nyakig a zűrzavarban próbálok ellenkezni a kudarcnak és divatosra hazudni magamat?

Tehát ha a hiba az én félreértésem, akkor nem magamnak kéne megtalálni a saját féreértésemet? De mivel a saját hibás értelmezésemet nyilván nem “látom”, következésképpen csak azzal foglalkozhatok amit érzékelek, azzal ami most velem van, az pedig a félreértésem eredménye, a bajom.
Tehát úgy tűnik, hogy nem a problémám eltakarásával kellene tovább szédíteni magamat, hanem megállni, megérezni az állapotomat és pont.

Megoldás nélkül merni beismerni magamnak amit érzek, hiszen csak ez -amit érzek- lehet az egyetlen érvényes állapotom. Beismerni ami van, mindegy hogy mi az. Minősítés nélkül, mentegetőzés nélkül, szépítés nélkül, sőt a lehetséges megoldás sejtése nélkül.
Megállni a kergetőzésben.

Ez az “első lépés” az igazi bátorság, de nem áltatlak, ez az első lépés innentől a kibontakozás minden pillanatában jelen kell hogy legyen. Ez lesz az igazi menedéked és minden más -amit ezt elkerülve próbálsz menedékként elhinni- már nem az.

Még a minősítése előtt érezni ami van, bármi is legyen az.

– a képen, amint Varanasiban az égetők mellett állva várjuk, hogy a Gangesz felett felkeljen a nap.