Ennek az utazásnak is elértünk a végéhez.
Tudom, majd kérdezik Tőletek, na milyen volt, koszos-e, veszélyes-e és hogy tényleg a kezükkel esznek?
Azt is tudom, hogy nem lesz majd könnyű egyszerűen válaszolni ezekre a kérdésekre, sőt zavarbahozóan nehéz lesz egyszerűnek maradni…hirtelen nekem sem menne.
Viszont szeretném, ha minden kérdésnél észrevehetnénk majd egy piciny hézagot magunkban, egy apró rést, egy szünetet, amiben le tudunk majd ereszkedni magunkba és csak figyelni…ahogy dobbanunk, ahogy sóhajtunk…ahogy élünk.
Ezután, a válasz már nem is lesz olyan fontos…
További jó utazást Csibészek!