A meglátásom szerint, az egyetlen dolog, ami miatt nem érezzük a szabadságot, az a hiány.

Sőt, minél több a hiány, annál több a késztetés, amiből egyre több tennivaló származik…tennivaló, ami teljesen elveszi még a szabadság maradékját is.

Ugyanakkor, minél kevesebb a hiány, annál kevesebb a késztetés, amiből kevesebb tennivaló származik, ami nagyobb szabadságot jelent.

Tehát, amennyiben a szabadságot keresed, vizsgáld meg a vélt hiányaidat, illetve buktasd le a hiányaid általad való félreértését, ami művelet közben kiderülhet, hogy nem is hiányzik annyi minden, vagyis egyre kevesebb lesz a hiány, ami egyre több szabadságot hoz majd el.

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képen:
A legutóbbi posztom óta elhagytuk Varanasit és ezzel átléptünk a hindu tanításokból a buddhista tanítások világába. A nepáli határ, most a megszokottnál is “melegebb” volt a helyi muszlim/hindu konfliktusok miatt, de szerencsésen eljutottunk a Chitwan Nemzeti Parkba, majd a dzsungel élmény után jött Pokhara és végül Kathmandu.

Holnap, ezután a végtelennek tűnő 19 nap után indulunk haza. A fáradtság végül elnyomja a kalandvágyat és idővel majd elhalványulnak az emlékek is, de mindazt, ami megtörtént velünk ezen az úton, soha nem fogjuk elfelejteni és talán örökre össze is köt minket. További jó utazást mindenkinek, bármerre is vesse az élet!
Az első képen még Varanasi, amint a Gangesz partján, egy markológép mellett száradnak az égetésre váró testek, amik előtt, a folyóba kotort hamvakból mossák ki táljaikkal az érinthetetlenek kasztjába tartozók a még értékes maradványokat, a sebészeti fémeket és az ékszereket.

A következőn a kilátás a kathmandui kolostor teraszáról, amiben két éjszakát is volt szerencsénk eltölteni…körülöttünk a Himalája lankái.
Majd egy pár “önmagától keletkezett” szobor egy másik kolostor falában, aztán egy Mahakala szertartás egy sakja szerzetestől dobbal és cintányérral, végül egy életkép két kathmandui hölggyel Bhaktapur utcáin.

.

Nekem úgy tűnik, hogy az élet olyannyira direkt, nyers és vibráló, hogy szinte elviselhetetlen a számunkra és pont ezért, ennek a közvetlenségnek az elfedésére hozzuk létre a kreálmányainkat, az isteneinket, a legendáinkat, a fogalmainkat, a filozófiánkat, az elveinket…egyszóval az “igazunkat”.

Mint egy gyerek, aki még képtelen elviselni a valóságot és menedékért fordul a szüleihez, úgy fordulunk a szüleinket kinőve a kreálmányaink felé, bízva abban, hogy ezek majd segítenek, velünk lesznek és így nem maradunk egyedül. Pont, mint egy gyerek….

Vajon tényleg képtelenek lennénk ezen kreálmányok nélkül az élet zsigeri tapasztalására? Vagy csak megszokásból ismételgetjük véget nem érően a gyermekkorunk gyermeki megoldását, ami akkoriban talán jó megoldásnak tűnt, de mára nagyobb gondot okoz, mint amennyire egyáltalán értelme lehetne.

Nem kéne kipróbálni, hogy a reflex menekülés helyett ottmaradunk ahol éppen kellemetlen?
A fájós érzéseinknél…hátha nem is történik semmi baj és ha ez így van, szépen lassan elfelejthetjük mindazt, amit saját magunk és az eléletünk közé hoztunk létre, ami ott terpeszkedik és szó szerint ellopja (elfedi) mindazt, amiért egyáltalán élni érdemes.

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képen:
Delhi és Agra (Taj Mahal) után Varanasi.
A Gangesz és a felkelő nap.
Keleten a helyzet változatlan…

Mivel úgy tűnik, hogy a vágy betöltésével csak újabb vágyak keletkeznek, szükségszerűnek látszik, hogy jobb híján a hiány betöltetlenségének az irányába forduljunk….tehát úgy tűnik, hogy a megoldás nem a vágyaim beteljesítése, hanem a hiányom felismerésének az irányában van.

De mivel a hiányom irányában fájdalmas érzésekkel is találkozom, ezért inkább elcseszem a lehetőséget és megmaradok a vágyak vélt beteljesíthetőségének a képzelgésénél.

Pedig élhetnénk jól….

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képen:
Az utolsó indiai helyünk Bodhgaya, ami Buddha megvilágosodásának a helyszíne. Ezután jól esik egy kis feltöltődés, de már Nepálban, egy orrszarvúakról híres szafarin, majd irány az Annapurna hétezres hegyei, végül Kathmandu, ahol újra megmártózunk a buddhista tanításokban és ezzel felkerülhet a pont az utazásunk végére.

A fotókon a találkozás egy orrszarvúval, aztán egy zen meditációs teremben dobolunk a mesterrel az Annapurna környékén, majd egy nepáli naplemente, végül a Boudha sztupa mellett gyakorló tibeti csoport és a telihold a sztupa felett, ami a hagyomány szerint a bennünk jelenlévő, de eddig elfedett bölcsesség kibontakozását jelenti….vagyis sikerrel jártunk.

További jó utat barátaim!

Abban az igazán “szent” pillanatban, amikor ténylegesen rájössz, hogy nem tudsz elkerülni semmit abból amit el akarsz, abban a pillanatban végleg megszabadulsz minden szorongástól, mert minden szorongást a dolgok elkerülésre való törekvés, még pontosabban a törekvés be nem teljesítése indukál.

Viszont amíg ez nincs így, addig folyamatosan termeled újra és újra a fogócskázáshoz használt kellékeidet, a paráidat, a félni és félteni valóidat és a szégyenedet….saját magad összes kaotikus verzióját, ami avatárokkal való ügyeskedés egy pillanatnyi megnyugvást sem ad és pusztán az, hogy közben a pokolban, vagy a mennyországban érzed magad, egyáltalán nem számít…csak pörög a kerék…

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu
– Távol, mégis a legközelebb hozzád –

A képeken Delhi.
Soha nem volt a kedvenc helyem, de az élménytartalma hatalmas, így a lécet már a túra elején magasra tettük. A váltás az otthon és az itt között óriási, csodálkozunk…

A képen a boltos, a teás, a hordár, a kulcsmásoló…ja, meg egy hentes.
(fotók by Domi)