Ahhoz, hogy teljesen megértsük ezt a kérdést és így a spirituális helyek működését és hatását, tisztába kell kerülnünk a kifejezés pontos értelmével.

Először, magát a kifejezést szeretném tisztázni azért, hogy ne a divat hasson rám a használatakor és ennek megfelelően ne csupán dobálózzak ezzel a szóval, hanem valódi értelme legyen a használatának.

Vajon mit jelent a “spirituális” szó és mire utalhat?

A spiritualitás fogalmának a tisztázása

Sokan keverik, illetve belekeverik a vallás fogalmát, mert azon túl, hogy a vallás, illetve a vallás gyakorlása alapvetően egy lelki folyamat, nem szeretném magát a lelki folyamatot vallásnak hívni és ezzel egy csapásra a vallást a spiritualizmussal összemosni. Az igaz, hogy a vallás gyakorlása egy lelki folyamat, de maga a lelki folyamat nem feltétlenül vallásos ihletésű. Továbbá az is biztos, hogy az én lelki folyamatom nem vallásos ihletésű és ezért nem is alapszik semmilyen hiten.

A spiritualizmus szótöve a spirit, aminek a jelentése: lélek (szellem), ami az érzelmekhez kapcsolódik. Ugyanakkor a véleményem szerint sokkal közelebb kerülünk egy használható megértéshez akkor, ha a lelki dolgokat nem a képzelgésünkként, hanem az éppen aktuális érzelmeinkkel való kapcsolatunkként ismerjük fel. Tehát nem csakrák, nem fények, nem ufók, nem Isten és nem képzelgés, hanem pont az, amit most érzek. Ez a jelen pillanat, ez a támadási pont, itt van a bögre füle.

Ezek szerint spirituálisnak lenni annyit jelent, hogy kapcsolatban vagyok az érzelmeimmel. Most, és kész. Tehát nem azt jelenti, hogy a kellemetlennek titulált érzelmeimet el akarom kerülni, leginkább úgy, hogy az általam kellemesnek titulált érzelmeimet üldözöm, hanem azt jelenti, hogy azokkal az érzelmeimmel vagyok kapcsolatban, amik éppen érezhetőek a számomra.

Helyekre, spirituális helyekre vetítve ezt a gondolatot pedig az az állításom, hogy azokat a helyeket tartja a társadalom spirituálisnak, amely helyek erősítik a kapcsolódást a saját érzéseimhez, szintúgy, mint ahogy az odalátogatók kapcsolódását az ő saját érzéseikhez. Ezek azok a helyek, amik érzelmi hatással vannak rám, amik az érzéseimhez vonják a figyelmemet..

Az érzelmi bevonódásnak lehet az oka az, hogy ezeken a helyeken olyan dolgok történtek, illetve történnek amik érzelmi hatást váltanak ki az idelátogatókból, vagyis egyszerűen azt érzem az ottartózkodásom alatt, hogy több figyelmem van az érzelmeim irányában, mint amennyi figyelmem van a gondolataim irányában, következésképp többet figyelek és kevesebbet magyarázok…röviden: több figyelem és kevesebb narráció.

Ez, tulajdonképpen magának az érzelmi bevonódásnak a jellemzője. Az, hogy az egész figyelmemből mennyi részt kötnek le gondolataim és mennyit az érzelmeim.

Egy imádkozó Sadhu (hindu szent) a Gangesz parton Varanasiban. A ajánlás szerint, érdemes úgy tekinteni a Sadhukra, mintha már halottak lennének. Ezt kifejezve gyakran látni őket meztelenül, a testüket hamuval bekenve.

Az biztos, hogy ha én olyan helyeken járok, amiről milliók gondolják azt, hogy például Shiva földre lépésének a pontos helye, vagy akár Buddha megvilágosodásának a helye, akkor ezeken a helyeken inkább vagyok képes a figyelmemet kevesebb erőlködéssel Shiva és Buddha tanításainak az irányában tartani, mint amikor rámdudálnak a pirosnál.

Úgy gondolom, hogy ezzel nem csak én vagyok így, hanem ez az észrevétel az emberi természetből adódik. Ha pedig ez így van, akkor máris megfejtettük a spirituális helyek értelmét és értelmezését…sőt nem csupán Indiára és Nepálra, hanem a világ összes spirituális helyére vonatkozóan.

Spirituális látványosságok Indiában és Nepálban

Vagyis spirituálisak azok a helyek, ahol több lehetőségem van az érzelmeimmel foglalkozni mint máshol és ehhez nem is kell különösebben megerőltetnem magam, hiszen ezeken a helyeken, az emberi természetemből kifolyólag a figyelmem az érzelmeim körül kutat, amiért ezeken a helyeken akár spirituális élményekre, vagyis lelki tapasztalatokra is szert tehetek.

A velem utazó emberekkel, jó pár ilyen helyen megfordulunk.

Delhi a különlegességével ragad el, a megszokottól való eltérése a félelmet jeleníti meg, legyen ennek akár a közlekedés, akár az utcakép a szimbóluma, ami szimbólumokon keresztül maga a félelem, a félelmem tud megjelenni a számomra.

A következő napon elérjük a Taj Mahal-t, ami elkápráztat és a hozzá tartozó legendával együtt hagyja a figyelmemet a szomorúságon időzni, vagyis a megjelenő érzésemen, a szomorúságomon nyugodni.

A Taj Mahal, aminek a jelentése, Koronaékszer. A mogul építészet csúcsa, ami épülettel az uralkodó a mennyországot akarta megjeleníteni a földön.

Aztán Varanasiba jutunk, ahol a hinduk tanítása szerint, a változás elmúlás szakaszát szimbolizáló Shiva lépett a földre. Amennyiben az elmúlás, az elválás, a befejezés -tulajdonképpen amit a halálnak gondolunk- a félelmet jelenti, itt magával a félelemmel, a halállal találkozhatunk, amely félelmet, a halál félelmét egy ilyen helyre látogatásig éppen elkerülni volt szándékomban. Varanasi a halál városa és én a saját jószántamból jöttem ide, tehát itt ezt a kerülgetést már nem folytatom, vagyis végre megjelenhet bennem az eddig amúgy is bennem lévő félelem a haláltól és végre nem kezdek el a megjelenése miatt elszaladni, vagyis megállok a meneküléssel.

Varanasi a Gangeszről fotózva. Talán a legkönnyebb a folyóról megismerni a várost, mert a szűk sikátorokban biztos az eltévedés.

Pusztán ez, a menekülés helyetti megállás már egy hatalmas spirituális élményt rejt magában és erős változást indít el a zűrzavaros rendszeremben. Feltéve, ha tényleg “megállok”…akár egy pillanatra is.

A következő helyszín Bodh Gaya, ami a történelmi Buddha megvilágosodásának a helye.

Vajon mit jelent, mit szimbolizál maga Buddha? Vajon mit jelent az idelátogató emberek számára?

Ez a két kérdés nem fontos. A fontos az, hogy itt megint csak azzal fogok találkozni, amit a számomra jelent. Nekem, például a saját magam felé fordított figyelmemen keresztül megjelenő érzelmeim fontosságára hívja fel a figyelmemet, tehát amíg itt vagyok, nagyobb eséllyel figyelek arra a részre magamban ahol az érzelmeim lakoznak, mindezt a gondolataim figyelésének a rovására, még akkor is, ha erre a részre, az érzelmeimre figyelni fájdalmas. Igen, talán fájdalmas, de mi mást tehetnénk, pont itt, ahol Buddha is pont ezt tette, mint aminek én is csak és kizárólag értelmet tulajdonítok, figyelek arra ami van, ahelyett, hogy a jelenleg érzett érzéseimnek a fájdalma egy soha véget nem érő menekülésbe taszítana.

Tehát figyelek…és végre magamra, még akkor is ha fáj.
Nekem ezt jelenti Buddha megvilágosodásának a helye, Bodh Gaya, észak-Indiában.

A következő “muszáj látni” hely, az első hallásra talán nem rejteget túl sok spiritualizmust, nekem mégis sikerült megéreznem valami nagyon is spirituálist ebben.
Az úgy indult, hogy annak idején, amikor már a tökünk tele volt a saját “spirituális keresésünk” őrületével Nepálban, akkor mindettől szabira mentünk és meglátogattuk a Chitwan Nemzeti Parkot, ami az indiai határ közelében fekszik.

Milyen érdekes, hogy egy kicsit is feladva a keresés őrületét, belekerülve a természet komplexitásába milyen erős megértéshez vezet magával az integrálódással kapcsolatban, a kapcsolódásra való mély és erős igény megértésének és elfogadásának a tekintetében.

Érdekes, hogy mintha erről szólna az egész életünk, hogy eljussunk, sőt inkább visszajussunk valahová. Valahová, ahol nincsenek konfliktusaink, ami logikailag sem lehet távol, vagyis nem lehet “más”, sőt, mintha most is ezt a tökéletes kapcsolódást keresném valahol máshol és valahol mással mint az ahol az meglelhető, vagyis mindig itt és mindig most, bennem és magammal.

Ennek a megértése itt, a Chitwan NP-ban a természettel való kapcsolódás felismerése. A természetben benne vagyok, ugyanakkor bennem a természet és ez így a világon a legtermészetesebb. Én az egészben és az egész bennem. Talán ez az a pillanat, amit olyan sokan és olyan körülményesen keresnek a maguk számára…most és itt pedig olyan nyilvánvaló….ahogy egy kenuval ereszkedünk a Rapti folyón, aminek a partján balra és jobbra állatok és emberek élnek és halnak.

Ezután következik az Annapurna régió, ami a Nemzeti Parkhoz hasonlóan nem egy klasszikus értelemben vett spirituális hely, bár nehéz elkerülni az érzelmeket, amikor hajnalban áttör az Annapurna magaslatain a nap és bevilágítja az összes hóval borított csúcsot és völgyet.

Ekkor próbáld az állítani, hogy a Himalája, az itt látható hétezresekkel nem rabolja el az érzelmeidet! Hiszen itt közvetlenül megérezhetem a saját semmiségem, ami irányba fordulva a figyelem, a teljes megsemmisülés pontján átszakadva a mindenség állapotába jut.

Ez a pont ne lenne úgymond spirituális?! Hát persze hogy az, nagyon is.

A Phewa tó, amin látszik balra egy kis sziget, amin egy hindu imahely van. Ide csak csónakkal tudnak eljutni a hívek, erre szolgálnak a színes csónakok.

Innen egyenes az út egy nepáli kolostorba, aminek a spirituális jellegét nem sokan vitatják.

De vajon hol hat rám és hogyan? Mit érzek magamban? Vajon képes leszek ebben az állapotban maradni? Vajon van elég élmény ahhoz, hogy “megmaradhassak” ebben az állapotban és ne akarjak újabb és újabb őrültségeket? Az újabb és újabb őrült gondolatok és elképzelések eredményeképpen pedig újabb és újabb fájdalmas kalandokat…aztán meg fájdalmas csalódásokat? Vajon elég lesz végre ami van?

Merthogy a kolostorban nincs túl sok minden.
De lehet hogy éppen elég arra, hogy rájöjjek: nem sok minden kell.

Sőt, lehet hogy semmi. De ha nem kell semmi, az nem történhet meg úgy, hogy én valami vagyok. Még az is lehet, hogy eközben a folyamat közben csökken a valamiségembe vetett hitem.

Nem arról beszélek, hogy változik és ahelyett, hogy eddig “azt” hittem, mostantól majd “ezt” hiszem…hanem arról beszélek, hogy ténylegesen lesz egy tapasztalatom a saját magam semmiségéről.

Hát ha valami spirituális, akkor ez az.

Az egykori mindennapjaink színtere, egy Drukpa Kagyü kolostor Kathmanduban. Túl sok látnivaló ebben nincs, talán ezért is képes az életünket rángató figyelmünk egy picit megnyugodni és teret adni valami abszolút “másnak”, mint amit eddig képzeltünk magunkról. Ez az utóbbi két mondat jellemzi leginkább a valódi változás folyamatát. A nyugalom biztonsága és a hely, valami másra mint amit eddig ismertem.

Ez a kolostor kijózanító valódisága, ami buddhista kolostor Kathmanduban van a Swayambhu sztupa tövében. Történetesen egy Drukpa Kagyü kolostor, de ez a kifejezés ne riasszon el, mert nincs több értelme, mintsem az emberi természetről szóló tanítások bizonyos stratégiájának az elnevezése. Itt sem a név a lényeg, mint ahogy lassan az én nevem is egyre lényegtelenebb és ezzel én magam is egyre lényegtelenebbé válok a folyamatban a magam számára, és felsejlik, hogy érdekes módon mintha ez a lényegtelenség lett volna az, aminek a vélt fájdalmától menekülve annak idején útnak indultam a spiritualitás zászlaja alatt és most már világossá vált a számomra, hogy más értelme nem is lehetett az egész folyamatnak, minthogy megértettem a lényegtelenség, a semmiség örömét.

Így derülhet ki, hogy a folyamat kiindulási pontja végig semmit sem változott, csak a hozzá való viszonyom. Ez a viszony, vagyis -ha lehet ilyet mondanom- maga a viszony semmisült meg. Ha pedig ez megsemmisül, vele együtt “én” is megsemmisülök…és igaz, nem tudom kifejezni azt, hogy mi az ami marad ezután, de az biztos, hogy semmi fájdalom nincs benne.

Az indiai vallás, a kultúra és a “megértés” kapcsolata

Kiegészítésként szeretném elmondani, hogy azért is érdekes az indiai kultúra, mert az india vallás tradícióira épült és ezért mondják azt, hogy aki nem születik hindunak, az meg sem érti az egész hinduizmust.

Fontos tudni, hogy Nepált kis Indiaként is emlegetik és bár Indiáról nyilvánvaló, hogy ott a hinduizmus a leginkább gyakorolt vallás, sokan mégis azt hiszik Nepálról, hogy alapvetően buddhista. Pedig nem. Nepál egy hindu királyság volt, ahol az utóbbi 10 évben a változás szelei fújnak, most parlamenti demokrácia van, annak minden előnyével és hátrányával, ami pont olyan érzés, mint itthon a mi rendszerünk előnyei és hátrányai. Ebben semmi eltérés nincs, talán csak az a 20 év, amennyivel mi előrébb járunk ebben az evolúciós folyamatban.

A halottégető Varanasiban, ahol a máglyákon éppen hamuvá váló szeretteiktől búcsúznak a család férfi tagjai. A nőket nem engedik ilyen közel, úgy tartják, az esetleges jajveszékelésük akadályt jelent a vallásuk szerinti lélek nyugodt távozásához.

Ugyanakkor a buddhista vallás Indiából ered, hiszen Sakjamuni, aki később Buddha néven híresült el, a mai Bodh Gaya-n érte el a megvilágosodás állapotát, ami esemény után és ezt megelőzően az esemény előtt is ezen a területen bolyongott. Előtte mint “kereső”, utána mint a Buddha, aki “túljutott”. Túljutott azon az állapoton, ami a megvilágosodása előtt a keresésre ösztönözte…elmondhatjuk, hogy megoldotta a saját baját. Sokan azt tartják, hogy a felismerései olyan fontosak és olyan lényegiek, hogy nem csupán egy ember baját, hanem az egész világ összes emberének az összes baját képesek megoldani. Talán ezért is lett olyan népszerű a buddhizmus egy alapvetően hindu területen, ahonnan kiindulva meghódította Ázsia nagy részét és végül a szintén hindu Nepálba Tibetből, a Tibet kínai megszállása miatt elmenekülő buddhistákkal jutott, csakúgy, mint ahogy India északi területeire is vissza.

A spiritualitásról alkotott egyéni vélemények szabadsága

Végezetül, a spirituális helyek Indiában és Nepálban témát, amiről sokan kérdeztek, ezzel az itt elhangzott pár infóval szeretném a tudtotokra adni.

Szeretném fenntartani a jogot mind nektek, mind magamnak, hogy amennyiben az általam leírtakkal nem értetek egyet, akkor nyugodtan gondolhassátok akár az ellenkezőjét is, akár azt, hogy a spirituális emberek alapvetően vallásosak, vagy azt, hogy aki spirituálisnak tartja magát, az a csakrák, fények és rezgések langymeleg tanításainak a híve, vagy akár azt, hogy ha egy hely spirituális, akkor majd odalátogatok és onnan kezdve lesz pénzem, partnerem és egészségem.

Továbbá szeretném elmondani, hogy ami helyeket említettem, azok a helyek Delhitől keletre és Nepálban a Chitwan, Pokhara és Kathmandu által bezárt háromszögben vannak és azért nem említettem más helyet, mert ennek a területnek vagyok az ismerője és erről tudok nyilatkozni. India hatalmas terület, az általam ismertetett pár ezernyi km. semmiség, de az igaz, hogy a világot megváltoztató gondolkodási rendszerekből kettő ide köthető. Ez a hinduizmus és a buddhizmus, amiből a buddhizmus iránti érdeklődésem miatt zúgtam bele annak idején ebbe a területbe.