Az alaptézis: a kelet és nyugat közeledése

Alapvető különbségnek azt látom a nyugati és a keleti gondolkodás hagyományai között, hogy amíg a nyugati megszokás a bajaink megoldásának az iránylatában kívülre (a dolgaink irányába) fordul, addig az alapvető keleti megszokás a bajok esetén a figyelmet a külső dolgok irányától éppen ellenkezőleg, befelé fordítja.

Tehát mindkét esetben a figyelemről van szó alapvetően, de amíg egy nyugati problémamegoldási stratégia kint, a jelenségek, a dolgok, a látvány irányában ügyködik, addig a keleti kultúra befelé próbálja fordítani a figyelmet, arra, ahol a problémák kialakulásának a valódi okát sejti.

Alapvetően ez a különbség, de ez az alapvető különbség alapvetően változtatja meg az erre a stratégiákra épülő életet.
Persze, mostanra sokat mosódott össze a két félteke, keleten elindult a kifelé figyelés divatja, nyugaton meg egyre jobban terjednek a keletről származó befelé figyelésre buzdító tanítások.

Tehát, ma már egyre inkább találkozik a kelet és a nyugat valahol középen. Egy kicsit bent keresgélünk, egy kicsit pedig kint. A bajaink, sajnos mindeközben köszönik jól vannak, élnek és virulnak.

Ha megfelelő távolságból nézzük mindkét alapvető elképzelést, a keletit és a nyugatit, meg kell állapítanunk, hogy társadalmilag nem jutottunk túl sokra. Az, hogy a megjelenő bajainkra hogyan reagálunk, hogy a boltba ugrunk le fegyverért, vagy magunkba szorítjuk a haragunkat egy ülőpárnára feszülve, nem sokat számít…egyszer úgyis kirobban a feszkó, amit így-úgy próbálunk kerülgetni magunkban…csak nézz szét a világban, de tudod mit, elég csak a gyűlölködő kommenteket olvasgatni a közösségi csatornákon.

Visszatérve a buddhista meditációra, a buddhista meditációs gyakorlatokra és az alaptézisre, miszerint a bajaink oka csakis bennünk, az érzelmeink irányában keresendő, logikusnak hangzik a figyelmünket az érzelmeink irányába fordítani. Ennek az odafordításnak a különböző stratégiái, maguk a különböző meditációs iskolák.

Vannak, akik jobban szeretnek a dolgok mélyére ásni és ezért nem állnak meg a hiányaik betöltésének a vágyánál, mint a théraváda iskolák és ezért nem is arra használják az isteneiket, hogy a hozzájuk címzett imáik segítségével a vágyaikat elérjék, hanem mondjuk felteszik a kérdést, hogy vajon mi lehet a vágyuk oka. Amint a saját működésünkre vonatkozó kérdések egyre mélyülnek, úgy jelennek meg az egyre átfogóbb és érthetőbb válaszok is, amik a folyamat előrehaladtával egyre inkább személytelenek. Közben kezd nyilvánvalóvá válni, hogy az érzelmi mechanika, ami az emberi fajt működteti, az alapvetően honnan indul, vagyis milyen indíttatásból ered.

Az egész folyamatra jellemző a megismerés vágya, vagyis a kíváncsiság. Tehát sajna a valódi eredmények megvalósításához nem elég beleszületni egy kultúrába, mert sablonosan ismételgetve a módszereket, mondjuk akár a meditációt, vagy akár a jógát keleten, vagy az imádságokat nyugaton, nem túl sokra jut a kereső, talán még éppen a hátrányára is válik a “tudás”, ami tudás nem több, mint a gyakorlatok (akár a meditáció, vagy a jóga) formális ismerete. Ez a formalitás maga egy zsákutca, de ennek az egész folyamatnak a tekintetében mégis jelentősége van, csak úgy, mint az összes zsákutcának, ami mind kihagyhatatlan, vagyis az út része.

A Bodhi-kert, az a hely az indiai Bodh Gaya-n, ahol a történelmi Buddha elérte az állapotot, amit ma buddha állapotként ismerünk és a buddhista gyakorlatokon keresztül vélünk megvalósíthatónak. A fa mellé, ami alatt ülve elérte a próféta a megvilágosodás állapotát, egy későbbi, királyi rangban lévő hódolója azt a magas templomot építtette. Az egész egyhektáros kert ennek az eseménynek állít emléket, ezért sok, hasonló tanításokon felbuzdult gyakorlónak ad helyet.

Gyakorlati szempontból: a buddhista kolostorrendszer kialakulása

Tehát a kialakulását tekintve, a meditáció iskolája abból a megértésből ered, hogy ha valami bajt, valami fájdalmat tapasztal az ember, akkor mondjuk nem automatikusan és aznap elválik a perlekedő feleségétől és keres egy kevésbé perlekedőt, hanem megpróbálja megérteni a perlekedés kialakulását. Mert ha ezt nem érti meg, akkor bizony addig válik el újra és újra, amíg van még egy csepp maradék ereje az újraházasodáshoz. Tehát elmondhatjuk, hogy magával a bajoktól való elzárkózással (a példánál maradva a válással) a bajok nem szűnnek meg végérvényesen.

Ezzel el is jutottunk a meditációs iskolákig, sőt, a buddhista szerzetesek képzésének a kérdéséig, beleértve a kolostorokba tömörülés és az ezekben való éldegélés igényét.

Tehát, ha problémával találkozom az életemben és úgy tűnik, hogy ezt a problémát nem tudom feloldani a probléma tapasztalatának a jelenségében (ami teszem fel a perlekedő feleség), akkor megpróbálom megoldani magamban. Ekkor kerül előtérbe a megoldáshoz használandó eszköz, ami maga a meditáció.

Továbbgondolva ezt az egész iránylatot.
Ha társadalmilag elfogadottá válik, hogy a bajainkat belül, magunkban oldjuk fel, akkor az ehhez a manőverhez tartozó körülmények is társadalmilag kerülnek megoldásra, vagyis kialakul a kolostorrendszer, ahol aztán van hely, idő és anyagi forrás a meditáció gyakorlásához.

Olyannyira, hogy a szülők is szívesen adják be az ilyen iskolákba a gyermekeiket, mert mire odaérünk a folyamatban, akkorra már kialakul a társadalomban a társadalmi elismerése az itt tanulóknak, vagyis a szerzeteseknek. Az, hogy erre rászolgáltak vagy sem, nem ennek az írásomnak a témája.

A buddhista meditációs gyakorlatok

Ezzel el is jutottunk magához a meditációhoz.
A meditációk tényszerű bemutatása engem nem érdekel, egyrészt azért, mert a száraz tények megismeréséhez ott a Wiki, másrészt mert azt vettem észre, hogy pont elég azt az egy meditációt megismerni, amibe az ember erőt fektet. Ha pedig ez így van, akkor miért is akarnám megismerni a többit. Annak a feltehetően egy stílusnak (meditációnak) a megtalálása is inkább gyakorlati kérdés, mint analitikus elemzés.

Ez, a magunk számára leghatékonyabb meditációnak a megtalálása egy folyamat. Az egyetlen motorja pedig az őszinte és kegyetlen belátása a kudarcnak, vagyis annak, hogy amit csinálok, az nem vezet semmi eredményre. Ha ez a “kegyetlen” őszinteség nem tud jelen lenni, akkor a tanuló átbukdácsolja az egész életét, de a bajaiból végérvényesen nem jut ki. Ezzel elérkeztünk magának a prófétának az említéséhez, akit leginkább Buddha néven ismerhetünk, ami névnek a jelentése az, hogy “aki túljutott”. Vagyis, aki végérvényesen jutott túl a gondjain, ezzel pedig megvalósította a buddhaság állapotát, vagyis Buddhává (túljutottá) vált. Magáról az állapotról nem tudok beszámolni, de abban egyetérthetünk, hogy talán voltak már mindenkinek az életében olyan pillanatok, amikor valóban jól érezte magát és “megállt” az idő. Ezek a pillanatok aztán elmúltak, vagyis az állapot is elmúlt, tehát a túljutás nem sikerült, vagyis ezekben az esetekben szó sincs Buddhaságról.

Ezzel eljutottunk a meditáció gyakorlatának a végzéséhez.
Mivel eddig tisztába került az, hogy a figyelem vezetésének a gyakorlatáról van szó -ami a buddhista meditáció szíve- észre kell vennünk a szükségleteinket, amik ehhez a folyamathoz, a figyelem vezetésének a folyamatához szükségesek egészen addig, amig a figyelem majd nem áramlik természetes módon úgy, hogy az áramlása közben nem képződik akadály és ezért nem képződik a folyamatban elakadás, ami érzelmi elakadás érzelmi fájdalomként jelenik meg, vagyis ez okozza az érzelmi fájdalmainkat, tehát ha a világot Buddha tanításai szerint valójában az elmém hozza létre, akkor a világ(om) baját.

Itt hosszan lehetne taglalni a meditáció végzéséhez hozzásegítő körülményeket, a buddhista meditációs tárgyakat, szobrokat, vagy hogy csendre van szükség és az ebben a csendben megjelenő zajokat miként lehet szintén a gyakorlat végzésének a segítségére fordítani, mondjuk egy harang hangját, vagy akár a buddhista meditációs zenét, aztán magának a gyakorlatnak a kivitelezéséről is értekezhetnénk, de mindezekkel tele az internet és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek a közelében van buddhista közösség, egy buddhista központ, ami tárt karokkal vár és ahol megismerheted a buddhista meditáció alapjait, ami kezdőknek és haladóknak is jó referencia pont.

Én inkább azzal szeretnék foglalkozni hogy milyen csapdákat rejt minden gyakorlat és ezzel el is jutottunk a törekvés témájához.

Buddhista szerzetesek Mahakala szertartást végeznek a kathmandui Sangye Csö Ling kolostor erre kialakított termében, a Mahakala szobában. Ez a szertartás a félelemmel, mint emberi érzéssel van kapcsolatban és éppen ezért, a napi rutinjukban este kap helyet. (saját fotóm)

A törekvés paradoxona

Az a kifejezés talán ismerős, hogy “You can do it!”.
A kérdés csak az, hogy miután megcsináltam azt a bármit, jutottam-e valódi eredményre. Mert azt nem tekinthetem valódi eredménynek, hogy “sikerült”, mert amennyiben sikerült, akkor majd lesz egy következő törekvés, amennyiben pedig nem sikerült, akkor megint nekiállok a csinálásnak, hogy végre sikerüljön már.

Ha ezt az előbbi bekezdést megértjük, akkor a nyugati kultúrában nagy köztiszteletet kivívott “siker” kudarcát is megértjük. Hogyan lehet valami siker, ha nem sikerül az elérésével abbahagyni a sikerre való törekvés kínját? …remélem nem haragszol meg túlzottan rám azért, mert mást gondolok az életről mint Te, merthogy nekem a siker semmiben nem különbözik a kudarctól, hiszen mindkettő egy újabb feladatot ad, amíg pedig van feladat, addig nincs “túljutás”, vagyis nincs Buddha.

Mindezért a meditáció sem “sikerülhet”, tehát ha valaki ebből a késztetésből csinálja, már eleve elbukott. Ugyanakkor az élet maga sem sikerülhet, ugyanúgy mint egy házasság, vagy akár a gyerekeink felnevelése, mert még ezek a nagy fáradtsággal járó manőverek sem vezetnek a valódi túljutás szempontjából sehová, vagyis csinálgathatjuk, de annyira mégsem történik más, mint ami az egész világon folyamatosan történik. Erőt teszünk valamibe, aztán megint erőt teszünk más valamibe. Ami pedig közben történik velünk, arra azt mondjuk, hogy ez az életünk. De valójában sikerült túljutni a bajainkon?

Tehát nyilvánvaló, hogy a törekvésen nem sikerülhet magával a törekvéssel túljutni, ezért elkezdeni is felesleges….ugyanakkor elkezdeni mégis elkerülhetetlen. Ha pedig az, akkor miért akarnánk ezt is elkerülni, mint ahogy elkerülni akarjuk az élet velejáróit, mondjuk a halált. Ezzel elértünk egy következő alapvetéshez, ami megint egy akkora témakört nyit meg, hogy bele sem kezdek és ezzel túl is jutottunk rajta, hiszen nyilvánvaló, hogy még csak nem is kizárólagosan a buddhista tanítások olyan széles tárháza áll a rendelkezésre, ami feldolgozhatatlan. Ha pedig ez így van és mégis tovább szeretnénk jutni ezen a gondolaton, akkor vissza kell térnünk az alapvetéshez, ami viszont mindig a rendelkezésünkre áll, ez az alapvetés pedig maga a bajunkkal való törődés. Ehhez viszont nem kerülhetjük el magát a bajunkat, akár fáj, akár nem. Itt, a fájdalom elszenvedésénél jön be a buddhista támogató, vagy mentor igénye és témája, aki szerencsés esetben és a tibeti környezetben a Láma, hindu területen pedig a Guru.

Bármilyen névvel is illetik magát a támogatót és bárhol is van, nagy becsben tartják és keleten, még a politikusokba vetett hitnél is hatalmasabb tekintélynek örvend.

Egy idős szerzetes hölgy egy kathmandui Nyingma kolostor előtt a Boudhanath sztupa mellett. 5 évvel ezelőttig, szinte minden este itt láttam ücsörögni, szívesen szedte be az arra járóktól a felajánlásul adott pénzt. (saját fotóm)

Végezetül.

Azt látom, hogy itt nyugaton fontos a divat és tulajdonképpen az, hogy mi a divat tárgya, az kevésbé fontos. Ha mégis a meditációnak gondolsz figyelmet szánni, akkor nyilvánvaló, hogy ennek a témának a hordereje nagyobb, mintsem azt egy kézlegyintéssel elintézhetnénk. Tehát érdemes az ezzel már régebben foglalkozókat is megkérdezni ennek a témának a mélységeiről, még akkor is, ha az ezzel eltöltött idő egyáltalán semmilyen kapcsolatban nincs magával a túljutással, vagyis a Buddhasággal, hiszen egészen a túljutásig semmi más, mint egy újabb törekvéstől hajtott ötlet, ami törekvés pont a szenvedésünk alapja.

Zárszóként erről az érzékeny témáról. Minden további kérdéssel keress olyat, akinek a válaszait képes vagy megérteni és ezeket a válaszokat nem ellenzed az első pillanattól kezdve. Mivel az ok, a szenvedésed oka pont a “saját magad” és semmi más, ezért a hétköznapi értelemben feltételezett túljutás sem sikerülhet, de igazán megérteni ezt az alapvető kudarcot csak keveseknek lesz bátorsága. Ha mégis sikerül, akkor minden sikerült…de akkor már mégsem számít majd.

A saját tapasztalatom szerint, észak-India van érzésre a legtávolabb az általunk ismert és megszokott angolszász kultúrkörtől. Tehát ezen a planétán, az Indiába látogatókat fogja a legtöbb furcsaság fogadni.

Úgy általában…mire számíthatunk?

Azt vettem észre, hogy erre a másságra két módon reagálnak az emberek.

Az egyik és talán a kevésbé ésszerű, ugyanakkor a legzsigeribb reakció, amikor az utazó, minden Indiában látható szokatlanságot a már az általa megszokottal összehasonlít és rögtön az összehasonlítás után rá is süti a “jobb mint nálunk”, vagy “rosszabb mint nálunk” megítélés pecsétjét, ami ítélkezésben végül annyira el lehet veszni, hogy pár nap után már csak ezeket az ítéleteket mantrázva süllyed a megítélés mocsarába az odalátogató az élmények felfedezése helyett.

Szerintem, a felfedezést kritikára váltani nem jó csere, jobb lenne megmaradni a szemlélődés élménydús állapotában, de támadnak a sehova nem vezető kérdések: “Miért van kosz?”. “Miért nem takarítanak ki?”, “Miért nem mossák ezt le?”, “Miért??”

Na ezek azok a kérdések, amik nem vezetnek sehova. A megválaszolásuk helyett, érdemes arra fordítani a figyelmünket, ahonnan ezek a kérdések származhatnak és az pedig nem más, mint a “más”. Máshogy élnek, mást gondolnak a higiéniáról, máshogy szokták meg és más jelentéssel bír mindaz, ami számunkra ugyanezen megfontolásokból már egy más jelentést kapott.

Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy azért veszi az utazó a fáradtságot és kel útra, hogy valami mást tapasztaljon, mint amit megszokott. Ez, a másság tapasztalata jelenti magát az élményt.

Aztán odamegy ahol ezt az élményt sejti és pont azon értetlenkedik, amiért odautazott. Történetesen azon, hogy minden más. Igen, Indiában nagyon sok minden más, sőt észak-Indiában, hozzánk képest a legmásabb.

Dél valamivel könnyebb. Leginkább azért, mert régóta és sokan utaznak nyugatról oda, ami hatott az ott élőkre és csökkentette a különbséget az odalátogató nyugat és a házigazda kelet megszokásai között.

Emlékszem, a nepáli kormány honlapján olvastam valamikor:
“Ha ideutazol, ne akard a Himaláját megváltoztatni, hanem hagyd, hogy a Himalája változtasson meg téged!”
Milyen szép megfogalmazása ennek a kérdésnek!

Szóval. India nem könnyű terep a nyugatiaknak.
Ezért tartom fontosnak, hogy aki ide tart, az felkészüljön. Persze lehet rögtönözni is, de úgy gondolom, hogy a folyamatos kitettség érzése miatt, még a maradék biztonságérzetünk is hajlamos elillanni és amikor bizonytalanságban érezzük magunkat, akkor a túra tortúrává válik.

Tehát, amennyire lehet és ésszerű, készülj fel, ha oda tartasz.

A másik probléma, amikor túlparázod. Amikor egy estébe tömörítve megnézed az összes lehetséges csalást (scam) és erőszakot a youtube-on a területve vonatkozóan. Ezután, talán már elindulni sem lesz kedved.

Ezekkel a paráztatós beszámolókkal az van, hogy Indiában nagyon olcsó és szélesen használt a mobil, mindenki mindent rögzít és kommunikál, tehát ha történik egy abuzus ezen a földrésznyi területen, másnap minden portálon kint van és minden hírben megjelenik…lehet félni és megijedni alaposan.

Talán a legjobb hozzáállás, ha minden hírt, a hírnek megfelelő helyen, mértékben és fontossággal kezelünk.

A 7 “ne csináld”

Nézzük a saját tapasztalatom szerinti a tudnivalókat, amiket ha megértünk, akkor kevesebb bajjal utazhatunk ezen a területen.

1. Ne menőzz!

Erősebb a tekintélyelv, mint nálunk.

Egy hivatalnok, egy rendőr, sőt bármilyen egyenruhás, akár a kalauz a vonaton, hatalmas tekintéllyel bír.”Élet és halál ura” -szoktam viccesen megfogalmazni.

Ezt jó tudni, mielőtt hülyeségeken kezdünk el vitatkozni a tekintéllyel. Sőt, mielőtt egyáltalán elkezdünk vitatkozni.

2. Ne heveskedj!

Kiabálni és hevesen, érzelmesen kommunikálni (gesztikulálni) ciki.

Ez tény és ha erre ragadtatod magad, a megítésed is ennek megfelelően süllyed a porig egyből, ami megítélésből nem nagyon van visszaút, vagyis sok támogatót nem fogsz találni az érdekedhez, viszont ellenzéket igencsak.

Ha ezen túlmenően, fizikai megnyilvánuláson jár az eszed, mondjuk adnál egy taslit, erről aztán végképp lebeszélnélek. Ez Indiában totál szembemegy minden megszokással, erősen nem javaslom, még ha bármilyen megszokásodból eredően is helyénvalónak érzed.

3. Ne sértegess!

A területen, még a legnyomorúságosabb körülmények között élők is büszkén élnek. Sőt, az ehhez való jogot mindenkinek meg is adják. Vagyis így viselkedve, az itthon megszokott cinikus “humorba” csomagolt sértegetéssel élve, kiszorítod magad abból a közösségből, amire valójában a legnagyobb szükséged van az utazás során.
Ennek az ellenkezője is igaz, vagyis a türelem rózsákat terem. Sokat javíthat egy feszült helyzeten a nyitott, szembenéző, önreflektív, egyszerű és őszinte kommunikáció.

4. Ne vicceskedj!

Ezt ezerszer elcsesztem, így barátokat és támogatókat vesztettem el, vagy kezdtem elveszíteni. A humor a társadalom mélyéről fakad és közösség specifikus. Amíg nem érted, nem érzed és nem vagy otthonos bármilyen közösségben, ne próbálkozz vicceskedni, főleg ha itthon sem az erősséged.

5. Ne oszd az észt!

Az nyilvánvaló, hogy mindenki azt gondolja magáról, hogy tudja a tutit. Az is nyilvánvaló, hogy nem tudja, mert ha tudná, akkor nem nyomulna állandóan. De ha már nyomul, akkor legalább ne egy olyan területen és olyan összefüggésben, ami számára teljesen érthetetlen és idegen. Sok sztorit tudnék mesélni, hogyan rontottam bele emberek életébe a tanácsaimmal és hogy ezzel a bumfordiságommal mekkorákat estem seggre.

Úgy általában, talán hajlamosak vagyunk megokosodni akkor, ha mindig több van a zsebünkben, mint a helyiek éves büdzséje, de ebben az esetben a pénz csak papírdarab. A valós tapasztalat hiányzik a legjobban, amivel pont a helyiek rendelkeznek.

6. Ne politizálj!

Talán ezek után ezt már el sem kell magyaráznom.
Egy sztori azért az eszembe jut, amikor Nepálban (ebben a tekintetben hasonló Indiához) egy kocsmában osztottam az észt bebaszcsizva és szerencsére voltak annyira jó fejek a helyiek, hogy inkább elmentek, mint nyakon vágtak. Persze hogy politizáltam, okoskodva a saját polgárháborújukról, aminek szinte minden családban voltak áldozatai, ezért az elveknél, érthető módon fontosabb volt a fájdalom.

Vagyis okosabb sokáig csak figyelni és tanulni, mint sután megnyilatkozni.

7. Továbbá, úgy ámblokk ne akarj rendet tenni!

Sem a vallások, sem az emberek, sem a rendszerek, sem a szabályok között.

Ezek a jelenségek és jelentések, itt már réges régen alakulgatnak, és az emberek -akik ezt alakítgatják- köszönik, de jól vannak nélküled is. Az, hogy Te ezt nem látod, az abból fakad, hogy neked pedig az itthon van otthon. Nekik az otthonuk pont az, ami neked a fura. Ki mondta egyáltalán, hogy rendetlenség van? Nekik pont ez a rend.

Két hindu jógi, vagyis két Sadhu a Gangesz partján. A meggyőződésem, hogy ebben az esetben nem a megvilágosodás terjesztésének a valódi, hanem az üzleti modelljével állunk szemben, ugyanakkor ez mit sem számít, hiszen a látvány “tökéletes”. A valódi megvalósítást szinte lehetetlen kiszagolni, már csak azért is, mert aki ezzel bír, a legritkább esetben keresi az emberek társaságát. Pont ott érzi magát jól, ahol van és pont abban a ruhában, ami rajta van. Ez itt a képen nyilvánvalóan másról szól.

Talán ez is érdekel: Az indiai utazás veszélyei

Praktikus tanácsok indiai utazás előtt

Utazás előtt tájékozódj az éppen aktuális beutazási szabályokról és a beutazási feltételekről.

Van-e korlátozás, ha van, akkor mi az és mit kell tenni ennek megfelelően. Itthon sokkal könnyebb előre mindent elintézni, mint a területen rögtönözni és esetleg hazudozni.

Van Covid korlátozás? Van bármi online feltölteni való? Van bármi, amit be kell mutatni beutazáskor? Mit kell és mit lehet magammal vinnem?

Link: Konzuli szolgálat: utazási tanácsok – India

Mindig a legaktuálisabb infókat keresd, a helyzet gyorsan változhat. Hét évvel ezelőtt még csak személyesen az indiai nagykövetségen, vagy utazási irodán keresztül lehetett beszerezni az indiai vízumot, ma már mindez online kártyás fizetéssel és legújabban már egy applikáció is segíti a folyamatot.

Mit vigyünk?

Mivel én évente többször utazom Indiába, már a fejemben van a saját pakolási listám, de szerintem ésszerű mindent felírni egy papírra és onnan pipálni a bepakoláskor.

Alapvető infó, hogy mindent meg lehet venni Indiában, ráadásul olcsóbb mint itthon, tehát bizonyos termékeket inkább onnan hozok magamnak itthonra, mint innen cuccoljam oda.

Az időjárás kiegyensúlyozott, amikor száraz időszak van, akkor nem készülök semmivel esőre, bár ritkán eshet, de azt akkor megoldom kint egy rapid esernyővel, amit simán otthagyok ahol véget ér a zuhi. Aztán van amikor meg mindig esik, de az nem a száraz időszak és akkor meg éppen az esőre kell készülni.

Pakoláskor, a ruhák tekintetében a divatot, vagy amit a divatról eddig gondoltál, azt felejtsd el, vagy legalább ne legyen szempont. Amit itthon el sem képzelek, Indiában simán belehúzok egy zoknit a papucsomba, ha úgy érzem, hogy ez nekem jó. Ez, akár a papucsban a zokni, Indiában mind nem számít, viszont ami igen, hogy ne kelljen sok cuccot vonszolni magaddal az úton. Persze, vigyél amit akarsz, emlékszem először én is egy istentelenül nagy hátizsákkal mentem, ami mára egy “kabin” méretű táskává zsugorodott.

Összegezve, kevesebb dologra lesz szükséged a csomagodban, mint amit előre gondolsz, tehát ha lesz olyan kérdésed a pakolás közben, hogy vigyem-e, vagy sem, akkor inkább ne vidd.

Ja, és mosd, de inkább mosasd a szennyesed bátran. A színe talán nem lesz ugyanaz egy laundry után, de lehet hogy majd éppen tetszik az összes mosott ruha egyszíne. Ebből talán világossá vált, hogy olyan ruhákat vigyél magaddal, amiket nem sajnálsz. Sem akkor, amikor megsérülnek, sem akkor, amikor elkeverednek. A táskákkal ugyanez a helyzet. Sokszor feldobjuk egy dzsip tetejére, egy pánttal erősen rászorítjuk egymásra, recseg-ropog az összes, majd amikor 12 óra múlva levesszük halál porosan, már bánod, hogy nem a legrosszabb táskádat hoztad el otthonról.

Barátkozni ér!

Sőt, én nagyon is szeretem az emberen keresztül megismerni a helyet. A kapcsolódás, a világ ezen területén nagyon udvarias, a megszokottnál lassabb dinamikájú, nincs nagy lelkizés 20 perc után, nincsenek drámák, viszont van small talk, általánosság, aztán el lehet kanyarodni a mélyebb vizek felé, de az általam előbb leírtak figyelembevételével.

Az indiai társadalom alapvetően büszke, udvarias, tapintatos, ugyanakkor nyitott és érzékeny.
Nekem, ennek a fennhangon röhögős, vállveregetős, bizalmaskodó, szókimondó belvárosi srácnak eleinte nem nagyon volt “rajongó tábora” Indiában és ma már teljesen meg is értem, hogy miért.

Észak-India angol gyarmat volt, ennek megfelelően az angol nyelvismerettel elég jól elboldogulhatsz, sőt, még néha rá is érzel a helyiek használt nyelvére, ami nem a hivatalos nyelv, ami a hindi, de nem is az általad ismert angol, hanem valahogy a kettő között, mint ahogy a megnevezése is erre utal, hinglish.

A “becsapni” szó jelentése is más, mint amit mi megszoktunk itthon.

A helyiek, természetesen ugyanúgy pénzt akarnak csinálni, mint ahogy bárki más bárhol a világban, de az ehhez való termelőeszközökkel gyakran nem rendelkeznek. Tehát ami jobb híján marad, az a helyismeret, amiből profitálhatnak. Ezt ki is használják és amikor ez nyilvánvalóvá válik az odalátogató számára, könnyen ítélheti meg a helyzetet becsapottként, pedig ami valójában történt az az, hogy az egyik ember érvényesítette a helyismeretének az előnyét a másik ember kárára. Ez általában pénzbe kerül, de a helyismeret pénzt is ér.

Az is igaz, hogy nehéz találni bárkit, aki nem korrupt. Szinte mint itthon….főleg 1-2 évtizeddel ezelőtt. Tehát ebben sem más az indiai, csak más pillanatában van éppen ennek a kérdésnek az evolúciós folyamatában.
Talán az lehet furcsa, hogy nem nagyon kell korrumpálni senkit, az ajánlat általában házhoz jön, de ha nem, ne légy túl szemérmes az ajánlatoddal.

Enni és inni jó

Étkezés, vagyis ami bemegy az idővel ki is jön….de nem mindegy hogy hol, mikor és hogyan.

Ebben az ügyben 20 éve próbálok stratégiákat felállítani, de be kell valljam, hogy átlagosan évente egyszer teljesen lever a gyomorrontás.

A szerencse, hogy nagy rutinnal és bizalommal fordulok a helyi antibiotikumokhoz, aminek a beszerzéséhez Indiában nincs szükség orvosi receptre.

Én a kellemetlen tünetek másnapján elkezdek egy öt napos kúrát, aminek az első napja után már kontrollált helyzetbe kerülök. Közben szinte végig koplalok, pár nap koplalás után meg már nem kérdés, hogy vajon szeretem-e üresen a rizs…addigra egy tállal belőle maga a mennyország. Persze sok innivaló, még akkor is ha valaki utálja a vizet. (ilyet is hallottam a saját fülemmel)

A gyomorrontás ezen a vidéken gyors, kegyetlen és erős, ugyanakkor a felépülés is hasonlóan gyors lehet, ha nem hagyjuk elkanászodni a helyzetet. Én nem hagyom. Akkor szoktam bajban lenni a velem utazók esetében, ha találkozom antibiotikum ellenzővel. Mivel a győzködés nem az én asztalom, ilyenkor sokáig maradhatnak a tünetek, tehát a meglátásom az, hogy érdemes az antibiotikumok esetében az eltökéltségen egy kicsit (pont egy kúrányit) lazítani.

Persze, lehet hogy nem baktérium, hanem vírus, de mivel az antibiotikum szinte mindig segít, ezért hajlamos vagyok arra a következtetésre jutni, hogy baktérium volt a ludas.
Ami baktérium nem feltétlenül az étellel jut be a szervezetünkbe, hanem mondjuk a levegőben szállingózó porral és ezért szinte elkerülhetetlen a találkozás egy, a nyugati szervezet számára nem ismert kórokozóval, ami nyilván meg fogja tenni amit megtehet, történetesen azt, hogy kórt okoz.

Egy szemlélődő a Gangesz partján. Ezen a helyen megpihenni jelentőséggel bír. Pusztán azért, mert itt annyi minden szól az önvaló kereséséről, hogy könnyen maradnak az ember gondolatai is ennél a témánál. Ha pedig a figyelem itt kutat, akkor eredményt is itt talál….csakúgy, mint egy ellenkező esetben, ahol a figyelem nyugaton talán épp egy technikai eszköz körül lézeng, ezért nyilván megoldást is itt, egy eszköz körül talál majd. Vajon melyik felfedezésre van az életünk könnyebbé tételéhez nagyobb igényünk? A kérdés költői.

Alap higiénia

Érdemes lenni az alap higiénia kérdésében, vagyis nem piszkálni az arcot koszos kézzel, nem turkálni a szájban, nem vakargatni a sebeinket, mert megfizethetjük az árát a hanyagságunknak.

Érdemes figyelmet szánni a tisztaságra és a tisztaság vágyának engedni. Akár naponta többször tusolni, kézfertőtlenítőt nem csak étkezés előtt, hanem a tisztaság vágyától vezetve akár óránként használni.

Érdemes egy-egy fertőtlenítő cukrot 3-4 óránként elszopogatni, a szembe valamilyen műkönnyet csepegtetni, hogy elkerüljük a nyálkahártya kiszáradását a szemben és torokban és ezzel is támogassuk a működését.

A környezet megterhelő, az okos védekezéssel sok kellemetlenségtől szabadulhatunk meg.

Az orvosi ellátás szintjei:

Felcser: Vagyis patikus, aki megnézi a problémát és ad rá egy gyógyszert.
Ez egyrészt egyszerű, olcsó és ha nincs nagyobb baj, elégséges.
Orvos a saját rendelőjében: Amikor orvosokkal utazom, észrevettem, hogy nem lehet őket megnyugtatni a saját bajuk esetén patikussal és ekkor megyünk az orvoshoz. Ellenőrizetten megfelelő hatóanyagot írnak fel, ami egyrészt megnyugtató, másrészt hatásos.
Klinika: Egy 25 nm-es helyiség, ahol megvizsgálnak és akár infúziót is kaphatsz. Amíg beléd folyik, addig élvezed a klinika vendégszeretetét és a végén még számlát is kapsz, amit az utasbiztosításod utólag térít.
Kórház: Amikor a Klinika minőség kevés és ténylegesen eszkábálni kell valamit a testeden, akkor a legjobb egyből a kórház. Én meglepően jól tudtam magam érezni egy ilyen helyzetben. Az ellátás jobb volt, mint amire számítottam, az emberek kedvesek és az elvégzett munka is sikeres…mert hát itt írom most is ezt a szöveget azzal a kezemmel, amit sikerült átfúrnom egy kerítéssel, annak az átmászása közben. Mondjuk ez Nepálban volt (ebből a szempontból is ugyanaz mint India) és télen, ezért a műtőt nem kellett hűteni és végre volt értelme a hidegnek, mert egészen addig csak szimplán fáztam.

Milyen oltásra van szükség?

Ezt a kérdést, a Covid szempontból éppen az aktuális helyzetnek megfelelően kell kezelni.

Egyébként nincs kötelező védőoltás a Magyarországról Indiába beutazóknak. Én annak idején mindent magamba tolattam, de akkor még nem volt divat az oltáson gondolkodni. Mára szinte minden kikopott belőlem, de mivel nem tapasztaltam semmi bajt, ezért nem is oltattam magam újra. Egyedül a Hepatitis A,B elleni védőoltás az, ami bennem maradt és egész életre szól, tehát tegyél az ízlésed szerint ebben a kérdésben, vagyis ahogy neked tetszik…de leginkább amit a félelmed diktál.
Malária szempontból a 2. besorolásban van India, ami ugyanaz, mint amiben Thaiföld. Mégis, Indiába menet mindenkinek az eszébe jut a malária, Thaiföldre meg kiruccannak az emberek karácsonyozni minden malária gondolat nélkül.

Bár szedtem én is annak idején Lariam-ot malária ellen, de mostanában inkább a szúnyogtól védekezem, mert ha nulla csípés van rajtam, akkor nulla az esély a maláriára.

Az én étkezési protokolom

Csak éhesen enni, a jóllakottság érzésének a 70%-ig. Egynemű ételeket, ami inkább száraz, mint szaftos. Ártalmatlanok a pirított rizses ételek ezzel-azzal, de a húst érdemes elkerülni. Én bízom a hőkezelésben, minden főtt ételt forrón fogyasztok.

Csapvizet nem iszom és a velem utazóknak azt szoktam tanácsolni, hogy még a fogmosásnál is palackos vízzel öblögessenek.

Én nem hiszek az alkohol ezirányú (gyomorrontás elleni) felhasználásában, de csapatépítésnek amúgy kiváló a közös lerészegedés, ezért támogatom.

Kipróbált helyeken eszem, ott, ahol egyszer már megúsztam a bajokat. Keveset és egyformát, nem össze-vissza, nem eszem meg a hőkezeletlen tartozékokat a tányéron, pl. a díszítést és nem rakom tele a hasam még akkor sem, ha ízlik az étel.

Végezetül, nagyapám egy régi idézete jutott az eszembe, miszerint nem azért él az ember hogy egyen, hanem azért eszik, hogy éljen.

Én szeretem az indiai ételeket, de fontosabb számomra egészségesen és erővel telve utazni, bár pont a legutóbbi túrán töltöttem a fél éjjelt egy vonat mellékhelyiségében, ahol még a gatyámtól is végleg el kellett búcsúznom. A helyzet cirka ennyire kiszámíthatatlan ez ügyben, a nyilvánvaló biztonsági intézkedéseket és a saját protokolom mindig betartom, viszont a többit a szerencsémre bízom.

A témát lezárva…

A téma nincs lezárva.
Sőt, fontosnak tartom életben tartani ezt a gondolatmenetet, hiszen minden egyes új helyzettel új tapasztalatot szerzünk, aztán minden új tapasztalat beépül a saját rendszerünkbe és mindez adja majd meg azt a biztonságot, ami ahhoz szükséges, hogy a külső ingerekre kíváncsian és élvezettel töltsük az időnket Indiában…hiszen alapvetően ettől a kíváncsiságtól vezetve utazunk oda.

Ha mindannak a tudatában utazunk amit én itt, a legjobb tudásom szerint leírtam, akkor az én elképzelésem szerint mindent megtettünk azért, hogy elkerüljük a veszélyeket.

Persze, sok sztorit hallottam veszélyes történetekről, vagy akár támadásról, de ezek a történetek mind nem történhettek volna meg, ha az áldozat betart pár tanácsot, vagy ha egyáltalán betartja a józanul gondolkodás alapvetését.

Vajon miért kérdezi meg egy nyugati díva az utcagyerekeket arról, hogy hogyan jut haza, mert eltévedt? Vajon ha megkérdezi és azt tapasztalja, hogy csoportban vezetik, akkor miért nem tűnik fel neki, hogy egyre keskenyebb és sötétebb sikátorokban bolyonganak? Ha pedig ez feltűnik, akkor miért nem hagyja azonnal el a helyzetet addig, amíg a baj végül meg nem történik?

Egyáltalán miért bolyong egy nő egyedül Indiában sötétedés után?

Amit tudni kell, hogy a társadalmi berendezkedés erősen patriarchális, vagyis férfi központú. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy egy nőnek kevesebbet ér a szava, sőt maga a nő is kevesebbet ér, mint egy férfi. Ezt a jelenséget, a hétköznapok során nem feltétlenül fogja az Indiába utazó érzékelni közvetlenül, de az tény, hogy a férfiak viselkedése a nők irányában erősen ezen a meglátáson alapul. Tehát, amíg akár egyetlen férfi is van a nők között, addig annak az egyetlen férfinek is kijár a társadalmi figyelem és tekintély, de amint egy női társaságban nincsen férfi, egy meglehetősen más viselkedési modellt fog kiváltani a patriarchális megszokás miatt a környezetéből. Ezért a javaslatom, hogy egy női társaság használja ki ennek a megértését és utazzon együtt legalább egy férfival. Főleg sötétedés után és főleg ismeretlen terepen. Kérlek, ne akarj ezekkel a tényekkel szemben menni, inkább próbáld meg ezeket a tényeket egy élvezetes utazás érdekében megérteni.

Indiába utazni, főleg még gyakorlatlanul, szerintem egy kis és jó dinamikájú csapattal a legjobb. Ekkor a felfedezéshez szükséges biztonságot a csapat adja, viszont az egyén szabadságra vágyó része ezt mégsem sínyli ezt meg. Ebben számtalanszor megbizonyosodtam, ugyanakkor az ellenkezője sem kizárt, hogy éppen egyedül, vagy párban utazva történik valami meghatározó élmény.

Kéregetés

Észak-India egydolláros terület, vagyis napi 1 USD-ből meg lehet élni. Az is igaz, hogy ez az 1 dolláros élet egyrészt nem túl vonzó, másrészt ami viszont vonzó, az akár aránytalanul drága is, de az biztos, hogy egy nyugati ember egy két lábon járó ATM a helyiek nézőpontjából.

Ha ezt megérted, akkor az is nyilvánvaló, hogy nagyrészben miért is barátkoznak a helyiek olyan hevesen és ellenállhatatlanul. Az egyetlen megoldás, ha mégis ellenállsz. A megfelelő távolságot mindig Te határozod meg és ebben a határkijelölésben pont annyira leszel sikeres Indiában, mint amennyire voltál otthon. Vagyis ha ezzel a dologgal nincs bajod, akkor itt sem lesz túl sok, de ha otthon is nehezen jelölted ki a határaidat, akkor Indiában sok szívás vár az utcán. Majd jönnek és pénzt akarnak. Te pedig nem tudod, hogy adjál vagy sem és azt sem tudod, hogy hogyan. Én már mindent és annak is minden verzióját kipróbáltam és nincs túl erős szabály, amit varázsszóként átadhatnék. Talán annyit, hogy “légy résen!”. Ne a sablon megoldásokat keresd, hanem a sablonok helyett a helyzetnek próbálj meg megfelelni.

Egy régi kalandom, amikor egy kissrác fehérjeport vásároltatott velem egy boltban azért, hogy ha legközelebb jövök, már megmutathassa az új izmait…persze már az elején tudtam, hogy a fehérje visszakerül a boltba, az árának egy része pedig a kissráchoz, de én még ilyen élettel teli, jópofa és talpraesett 13 évest nem láttam, mint ez a gyerek. Hát ki tud ennek ellenállni? Valahogy így gondolkodj a kreatív koldulással kapcsolatban és ekkor nem fogsz csalódni amikor kiderül az igazság, hogy egy nagylelküsködésednek sincs más értelme, mint az egyszerű pénzcsere, ami mehetett volna akár direktben is.

Pénzhasználat. Hogyan és mivel fizess?

Manapság, Indiában már sok helyen lehet kártyával is fizetni, de gyakran felszámolnak 2-3% kezelési költséget. Pénzt is tudsz felvenni ATM-ből, amit leggyakrabban a bankok előtt találsz, ezért jól jöhet valami finetech megoldás, mondjuk a Revolut.

Előre utalni Indiába költségekre, mondjuk a Wise a legjobb, de foglalhatsz a booking.com-on is. Én minden készpénzem Indiában mindig magamnál tartom, ez az én taktikám, de Te tegyél a belátásod szerint. A pénzed elérhetőségét oszd meg, legyen számlán, valutában, és helyi pénznemben is. Legyen nálad a fizikai kártyád és legyen tartalékban valaki, aki adott esetben utalással, vagy Western Union utalással támogathat otthonról.

Minden, amit leírtam elsősorban magán szervezésű utazóknak szól. Ha utazási irodán keresztül utazol, főleg ha csoportban, akkor mindezekkel az érzésekkel nem találkozol.

Én nem szeretem a konzerv programokat és az üres épületek informális látogatását, arra pont elég a wikipédia, de Indiába utazni először, főleg nőként megfontolandó.

Ha párban utaztok, a tapasztalatom szerint sok olyan problémával kell szembesülnötök, amely problémákat nehéz nem kivetíteni a párodra, ezért India vagy elválaszt, vagy összeköt. Én, az első indiai kaland tekintetében a kiscsoportra esküszöm, ami egy 10-12 fős csoport, ahol a csoport vezetője a csoport dinamikáját helyezi előtérbe és van elég bátorsága és felelőssége az igazi vezető szerepére.

Tanácsok az étkezéssel és italfogyasztással kapcsolatban

Étkezés, vagyis ami bemegy az idővel ki is jön….de nem mindegy hogy hol, mikor és hogyan.
Ebben az ügyben 20 éve próbálok stratégiákat felállítani, leginkább azért, hogy ne kelljen elkerülnöm az indiai konyhát, amit szeretek. Ugyanakkor be kell valljam, hogy átlagosan évente egyszer teljesen lever a gyomorrontás.
Ha szükség van rá, ne ellenezd a helyi antibiotikumok használatát, amit recept nélkül lehet kapni minden helyi patikában.

Már a tünetek napján elkezdek egy 5 napos kúrát, amit lelkiismeretesen végig is viszek.

Az ázsiai hasmars gyors, erős és kíméletlen. Ha megjelenik, nem teketóriázom, nem próbálgatok új megoldásokat, azonnal a bevett antibiotikumokhoz fordulok.

Persze, lehet hogy az ok nem baktérium, hanem vírus, de mivel az antibiotikum szinte mindig segít, ezért hajlamos vagyok arra a következtetésre jutni, hogy baktérium volt a ludas.

A baktériumok nem feltétlenül az étellel jutnak be a szervezetünkbe, hanem mondjuk a levegőben szállingózó porral és ezért szinte elkerülhetetlen a találkozás egy, a nyugati szervezet számára nem ismert kórokozóval, ami nyilván meg fogja tenni amit megtehet, történetesen azt, hogy kórt okoz.

Alap higiénia, mindig moss kezet!

Az alap, amit meg kell tennünk, az pár egyszerű szabály, miszerint nem piszkálni az arcot koszos kézzel, nem turkálni a szájban, nem vakargatni a sebeinket, mert megfizethetjük az árát a hanyagságunknak.

Érdemes, akár naponta többször tusolni, kézfertőtlenítőt nem csak étkezés előtt, hanem a tisztaság vágyától vezetve akár óránként használni.

Egy-egy fertőtlenítő cukrot 3-4 óránként elszopogatni, a szembe valamilyen műkönnyet csepegtetni, hogy elkerüljük a nyálkahártya kiszáradását a szemben és torokban és ezzel is támogassuk a szervezetünk működését.

A környezet megterhelő, az okos védekezéssel sok kellemetlenségtől szabadulhatunk meg.

Az orvosi ellátás szintjei:

Felcser: Vagyis patikus, aki megnézi a problémát és ad rá egy gyógyszert. Őt a patikában találod. Ez a megoldás egyrészt egyszerű, másrészt olcsó és ha nincs nagyobb baj, elégséges.

Orvos a saját rendelőjében: Amikor orvosokkal utazom, észrevettem, hogy nem lehet őket megnyugtatni a saját bajuk esetén patikussal és ekkor megyünk az orvoshoz.

Klinika: Egy 25 nm-es helyiség, ahol megvizsgálnak és akár infúziót is kaphatsz. Amíg beléd folyik, addig élvezed a klinika vendégszeretetét és a végén még számlát is kapsz, amit az utasbiztosításod utólag térít.

Kórház: Amikor a Klinika minőség kevés és ténylegesen eszkábálni kell valamit a testeden, akkor a legjobb egyből a kórház. Én meglepően jól tudtam magam érezni egy ilyen helyzetben. Az ellátás jobb volt, mint amire számítottam, az emberek kedvesek és az elvégzett munka is sikeres…mert hát itt írom most is ezt a szöveget azzal a kezemmel, amit sikerült átfúrnom egy kerítéssel, annak az átmászása közben. Mondjuk ez Nepálban volt (ebből a szempontból is ugyanaz mint India) és télen, ezért a műtőt nem kellett hűteni és végre volt értelme a hidegnek, mert egészen addig csak szimplán fáztam.

Az oltások kérdésében egy másik bejegyzésben írok: Indiai utazási tanácsok

Észak-India nehéz terep

Én a mai napig nem merek “hátradőlni” és mindig résen vagyok a saját szabályaim tökéletesítése érdekében. Nem merem a területet lebecsülni, azzal a nézőponttal indulok mindig útnak, hogy vajon mit fog nekem India majd tanítani magamról, a rendszeremről, az elképzeléseimről és vajon meg tudok-e majd felelni a kihívásoknak.

Én ezzel a kíváncsisággal indulok és soha nem becsülöm le a környezetet, sőt, mindig emlékezni akarok azokra a kalandokra, amiken átmentünk az évek alatt, hogy ne essek ugyanazokba a hibákba még egyszer, amikbe beleestem idáig. Ez az álláspont éberséget kölcsönöz nekem és úgy érzem, hogy tulajdonképpen erre az éberségre van a legnagyobb szükségem.

A többi úgyis majd kiderül….
Ha baj van, megoldásnak ott vannak az indiai hatóságok és a magyar konzuli szolgálat, aminek az elérhetőségét előre tedd kéz közelbe.

A turistákat Indiában minden hatóság segíti, ráadásul az emberi élet a vallásukból is kifolyólag fontos és értékes, tehát segíteni fognak a maguk módján. Például nem tesznek még akkor sem le a vonatról, ha nincs érvényes jegyed, és ezt még egy szabályzatba is foglalja önmagára nézve az Indiai Vasúttársaság.

A holi, vagyis a színek fesztiválja, a hindu tavaszköszöntő ünnep Indiában, ami nagy banzáj az odalátogató nyugati turistáknak is. Én szeretem kihagyni, kerülöm a felhajtást, de emlékszem, egyszer még a helyi újságban is rögzítették a velem utazók bátorságát és kulturális elkeveredésére való hajlandóságát, ahogy százzal gázzal vetettük bele magunkat a félnapos festéklocsolásba.

Végezetül

Tudom, hogy sok embernek nagy vágya India.
Talán a legjobb tanács, hogy olyan módon, olyan mértékben és olyan helyen merülj el Indiában, ami neked éppen a legnagyobb élményt, de a legkisebb kockázattal okozza. Ehhez próbálj meg odafigyelni magadra, elsősorban azért, hogy megérezd a félelmeidet. Ha nincsenek, akkor máris gyanakodhatsz, hogy valami nincs rendben. Ha túl sok a félelmed, akkor meg próbálj egy olyan belépési pontot és útvonalat találni India vonatkozásában, ami a leginkább megfelel a saját terhelhetőségednek.

Előtte tájékozódj, készülj fel és végül indulj el!
Indiában pedig érdeklődj, figyelj és tanulj!
A többi jön magától…

Mi a fontosabb?
A létezésemről kialakult, elfuserált és alapvetően hamis önképem fenntartása, vagy az ennek a hamis önképnek a fenntartására irányuló mechanizmusom megértése?

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu

A képeken:
Utazás Indiába és Nepálba.
2023.03.22 – 04.12.

Napfelkelte az Annapurna mellett, majd helikopterrel az alaptáborba. Kolostorok és jógik barlangjai belülről, végül a Boudha Stupa szürkületkor.

Végül elérkeztünk a tibeti buddhizmus kolostorainak a világába.
A Chitwan Nemzeti Park óta megjártuk az Annapurna régiót, ahol egészen fel, az Annapurna alaptáborig jutottunk helikopterrel (4.130 m). Aztán jött Kathmandu és végül Pharping, a jógik földje, a barlangok bölcs egyszerűsége. Utána a Boudha Stupa, ami mellett éppen most töltjük az utolsó két napunkat.

A 2023. októberi és novemberi csoportba a jelentkezést megnyitottuk.

Én nem arról beszélek, hogyan csinálj pénzt, sem nem arról, hogyan tanuld magad okossá.
Még csak nem is arról, hogyan legyél egészséges, vagy hogyan tűnj erősnek.

De még csak arról sem, hogyan csábítsd a lábaidhoz a világot, aztán hogyan uralkodj rajta.
Nem is arról, hogy mit kezdj a traumáiddal, vagy hogyan kergess ábrándokat, amiket boldogságnak csúfolsz.

Ezekre a tanokra és tanításokra ott vannak azok a szakemberek, akik ezeket már mind elérték, ennek a nyugalmában pihennek és ezért nyilván mindezt meg is tudják mutatni. (sic!)

Viszont ha megérted az együttlétünk mély lényegét, az előbb felsoroltakra már mind nem is nagyon lesz szükséged.

Gyuris Attila
www.SpiritTravelClub.hu

A képeken:
Utazás Indiába és Nepálba.
2023. március 22 – április 12.

Egy Naga Sadhu a Gangesz partján épp fakírkodik a férfiasságával (ezt a képet a Fb. automataja törölte), majd a barlang Bodh Gayan, ahol Buddha megértette, hogy a törekvés (jelen esetben az aszkétizmus) gépies ismételgetése sehová nem vezet és végül két orrszarvú egy vizesgödörben a nepáli Chitwan Nemzeti Parkban.

Varanasi az a hely, ahol szerintem a világon a legtöbb az 1 m2-re jutó furcsaságok száma, mint például a hindu jógik mutatványai a Gangesz parton.
Aztán fejest ugrunk a buddhizmusba épp ott, ahol maga Buddha is realizálta a saját megértését és pont ugyanazokon a lépéseken keresztül, majd jön Nepál, ahol nyakig a dzsungelben pihenjük ki az eddig tartó nehezebb félutat.

A 2023. évi októberi és novemberi csoportba a jelentkezést megnyitottuk.